fbpx
5.8 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Autópálya menti pihenőkben fosztogató bűnbanda ellen emeltek vádat

- Advertisement -

Vádat emelt a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség hat férfi és egy fiatalkorú ellen, akik abból éltek, hogy éjjelente autópályák pihenőiben parkoló autókat törtek fel és értékeket loptak el – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden.

A tájékoztatás szerint a korábbi börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadult, feltételes szabadságon lévő kunszentmiklósi férfi és hat társa – köztük egy akkor 16 éves fiatal – 2018 szeptemberéig közel egy éven át személyautók utasteréből, illetve teherautók rakteréből műszaki cikkeket és készpénzt lopott el.

Módszerük az volt, hogy éjszakánként az autópályákon autózva minden pihenőhelyre és parkolóba behajtottak, rendszerint olyan járműveket keresve, amelyeket tulajdonosuk magára hagyott vagy az utasok már aludtak benne. Nagyobb zsákmányaik között szerepelt közel száz gumiabroncs, szerszámgép, kávéfőző és több millió forintnak megfelelő euró.

Hasonló cikkünk:  Emberhátrányban tudott egyenlíteni Lakitelek Nyárlőrincen (galériával)

A banda tagjai a megszerzett pénzt egymás között elosztották, de az is előfordult, hogy egymás elől is eltitkolták, ha a lopások során pénzhez jutottak. A vádlottak a lelepleződés elkerülése érdekében telefonjaikat és autóikat is rendszeresen cserélgették.

Az ügyészség a bűnözői csoport többszörös visszaesőnek számító vezetőjét 51 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és egyedi azonosítójellel visszaéléssel vádolja, ezért vele szemben fegyház-, míg társaival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kunszentmiklósi Járásbíróság dönt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...