fbpx

FRISS HÍREK

Fontos lépéseket tesz a kecskeméti autóbuszos szolgáltató a környezetvédelemért

- Advertisement -

Környezetvédelmi díjat nyert el 2021. február 9-én az ITK Holding Zrt. két leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. és az Inter Tan-Ker Zrt., amely – Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából – a Kecskeméti Közlekedési Központtal
együttműködésben látja el a helyi közösségi közlekedést.

Szinte elsők között érdemelte ki az ITK Holding Zrt. két leányvállalata, az Inter Tan-Ker Zrt. és az Inter Traction Electrics Kft. 2021. február 9-én a „Fenntartható Debrecen” címet.

A pályázat célja a város természetes környezetének megóvása, a környezettudatos szemlélet kialakítása, amely a Debrecen 2030 város- és gazdaságfejlesztési program elhatározásaival is összhangban van. A „Fenntartható Debrecen” projekt keretében a pályázóknak vállalniuk kell, hogy mellőzik az egyszer használatos műanyagtermékek (például: szívószálak, evőeszközök, tányérok, poharak) használatát, de emellett legalább két további intézkedést is tenniük kell a környezet megóvása érdekében.

Ennek keretében az Inter Tan-Ker Zrt. többek között arra tett ígértet, hogy a levegőminőség javítása érdekében törekszik arra, hogy kizárólag a legmagasabb környezetvédelmi normáknak megfelelő autóbuszokat üzemeltessen, és megkezdi az alternatív üzemanyag meghajtású autóbuszok beszerzésének előkészítését.

Az ITK Holding Zrt. autóbuszgyártással foglalkozó leányvállalata, az Inter Traction Electrics
Kft. mindezeken kívül vállalta, hogy a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a levegőminőség javítása érdekében csak és kizárólag a legmagasabb környezetvédelmi normáknak megfelelő autóbuszokat fejleszt és gyárt.

Hasonló cikkünk:  L. Simon László szerint az új kulturális törvénytervezetet fizikai képtelenség megcsinálni

Balázs Ákos, Debrecen környezetvédelemi feladatokért is felelős alpolgármestere az átadón
elmondta: az önkormányzat a Debrecen 2030 város- és gazdaságfejlesztési stratégia céljait
fenntartható és zöld módon kívánja megvalósítani. Ebben azonban partnerekre van
szüksége: a debreceniekre, s azokra a vállalkozásokra, melyek a városban tevékenykednek. Az önkormányzatnak régi partnere az ITK Cégcsoport, mellyel együttműködve a város „zöldítése” felé tett lépésként egy évtizeddel ezelőtt olyan autóbuszok állhattak üzembe Debrecenben, melyek révén jelentősen csökkent a közlekedési eredetű károsanyag-kibocsátás. Mindezen túl az ITK Cégcsoport olyan termékfejlesztést hajt végre, s olyan termékeket gyárt Debrecenben, melyek a város fenntartható fejlődését és zöld jövőjét szolgálják. A cégcsoport törekvéseinek elismerése a „Fenntartható Debrecen” cím.

 

Kossa György, az ITK Cégcsoport elnök-vezérigazgatója szerint számukra rendkívül fontos ez az elismerés, mert nem csak céljuk, hanem feladatuk is az, hogy a jövő nemzedékének
életminőségét javítsák. A cégcsoport valamennyi tevékenységét ennek jegyében alakítják ki, ennek jegyében dolgoznak. Beszállítóik esetében például vizsgálják és ellenőrzik azt, hogy azok milyen csomagolóanyagokkal szállítanak számukra bármilyen terméket.

(X)

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Elstartolt a kecskeméti kampány, mutatjuk, kik jelentették be eddig a polgármesterjelöltjüket

Minden bizonnyal még többen lesznek a kecskeméti polgármesterjelöltek, de nyilvánosan eddig a Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk és a Szövetség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...