Arrogáns politikusok, akiket mai divatos szóval élve populistának szoktak mondani, mindig is voltak és lesznek is, mert többnyire az ilyen emberek akarnak politikusok lenni, illetve a politikusok közül mindig a legarrogánsabbak emelkednek ki.
Donald Trumpot is, aki eredetileg ingatlanüzletekből élt, ez a feltűnési viszketegség, arrogancia sodorta bele a politikába, és persze ez a viselkedés lett a veszte is. Az ilyen törekvő, arrogáns embereket általában az emberek nem kedvelik, sőt meg is vetik, és félni is csak addig félnek tőlük, amíg a hatalomban vannak. Az ilyen emberek magánéletükben nem boldogok, hiszen Melanie Trump a férjének, az amerikai elnöknek még a kezét sem hajlandó megfogni a nyilvánosság előtt, és arcára sem a boldogság ül ki, amikor férje beszédét hallgatja.
Megjósolható, hogy miután Trump csúfosan megbukott a politikában, és az amerikai elnökök közül ő volt az, aki ellen kétszer is impeachmentet indítottak, szinte biztosra vehető, hogy már nem kerül vissza az amerikai politika élvonalába. Valószínűleg a kirekesztettség, a magány és a szomorú öregkor vár rá, meg az általa sokat emlegetett golfozás, melyet magányosan űz.
Uszító, lázító beszédeit már nem kapja fel a média, hiszen a király meztelen, és ott áll magányosan egymagában a hatalomtól megfosztva, és megszégyenülve, hiteltelenül.
Azonban azt megállapíthatjuk, hogy hiába „búcsúzott” így a hatalomtól és az USA elnöki posztjától Donald Trump, a trumpizmus sajnos tovább él, mert bizonyos körökben van rá igény.
Emlékezzünk, Trump még az elnöksége idején, illetve pontosabban annak a végén, a szélsőjobboldalt arra uszította, hogy törjenek be a Capitoliumba, és akadályozzák meg azt, hogy ott hivatalosan is kimondják az ő választási vereségét. A szélsőjobboldali tüntetők odáig merészkedtek, hogy Trump alelnökét, Mike Pencet akasszák fel, mert elárulta őt. Szerencsére erre nem került sor, mert a Capitolium őrsége – némi szerencsével – ki tudta menekíteni az alelnököt a Capitoliumból.
Sajnos a történelem azt mutatja, hogy ez a fajta politizálás képes újrateremteni önmagát, ha a társadalmi helyzet úgy alakul.
Mindenesetre Amerika kemény és csattanós választ adott a trumpizmusra, amikor is bebizonyosodott, hogy Joe Biden meg tudta szerezni az elnöki posztot a demokraták részéről.
Ugyanakkor Trump képes volt megbolondítani és téveszméivel magával ragadni a
diploma nélküli, viszonylag tájékozatlan vidéki, elsősorban fehér emberek radikális jobboldali csoportjait.
El tudta hitetni magáról azt, hogy összeharácsolt vagyona ellenére ő a szegények védelmezője, és minden erejével értük munkálkodik, és szembe megy a washingtoni bürokratákkal.
Amerika eddig úgynevezett váltógazdálkodásban élt, azaz a demokrata és republikánus elnökök minden további nélkül békében váltották egymást az elnöki székben. Ehhez a váltógazdálkodáshoz kell majd visszatérnie Amerikának, hiszen az ottani demokrácián szörnyű sebeket ejtett a trumpizmus.
Joe Biden megválasztott elnök – idős kora ellenére – úgy tűnik alkalmas erre, hiszen elnökségének első heteiben is már olyan intézkedéseket hozott, melyek Amerika korábbi történetébe demokratikusan illeszkednek.
Minden remény megvan tehát arra, hogy a trumpizmus véglegesen az amerikai politika szemétdombjára kerül, és tanulságul szolgálhat a világban Trump sorsa azon populista politikusok számára is, akik óvatosan bár, de lopakodó diktatúrát építenek országukban.
Mindenesetre láthattunk egy példát Amerikában arról, hogy hogyan kell és lehet a mindent szétverő populizmussal szembeszállni egy demokratikus hagyományokkal rendelkező országban.
Bakonyiné Soós Magda
