Szövetség: A költségvetés nem biztosítja a város fejlődését  és a polgárok életének javulását

0
fotó: facebook.com/szemereyne.klaudia

2021. február 16-án egyeztetett az ellenzéki képviselőkkel  Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a tervezetet illetően, majd másnap már ki is hirdette Kecskemét Megyei Jogú Város költségvetését. A közlemény még a “tárgyalt” tervezetet említi.

KÖZLEMÉNY

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület Kecskemét Közgyűlési Képviselőcsoportja részt vett a Szemereyné Pataki Klaudia polgármester által keddre (2021.02.16) összehívott egyeztetésen, amelyen érdemi elmozdulás nem történt az egy nappal korábban részünkre megküldött előterjesztéshez képest.

Álláspontunk szerint ez a 2021. évi költségvetés-tervezet – elfogadása esetén – a járvány és a Kormánynak az önkormányzatokat sújtó intézkedései miatt, nem biztosítja a város fejlődését  és a polgárok életének javulását és csak arra elegendő, hogy határidőben legyen az önkormányzatnak költségvetése.

A városnak a 2021. évben 55 milliárd forintból kell gazdálkodni, az előző évek 70-75 milliárd Ft összegű  költségvetéséhez képest. Ebből áthúzódó pénzügyi maradvány 20 milliárd forint, amelynek nagyobbik része az előző ciklusban lekötött európai uniós pályázatok fedezete. A pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében működési célokra  kell felhasználni az általános tartalékból azt a 4 milliárd Ft-ot is, amelyet korábban útfejlesztésre szánt az önkormányzat.

Hasonló cikkünk  Szövetség: Demeter Szilárd mondjon le!

A költségvetés működési célú része döntően a kötelező feladatokat fedezi. Az önkormányzat évek óta nem képes a fejlesztések önerejét biztosítani, leginkább az egyre növekvő építőipari költségek miatt. Így már 2020-ban 3,2 milliárd Ft hitelt kellett felvenni, 2021-ben pedig további 4,3 milliárd Ft-ot, amelyet a következő években kell visszafizetni, bizonytalan pénzügyi forrásokból. Ha pedig nem javul a város pénzügyi helyzete, akkor a következő években egyre növekvő hitelből lehet csak finanszírozni a rendkívül szükséges fejlesztéseket.

Képviselőink javaslataiból alig épült be valami a költségvetésbe, noha egy-egy városrésznek a lakosság által felvetett problémáinak megoldása érdekében születtek Petőfivárostól, Széchenyivároson és a Belvároson át a Vacsi-közig.

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület Kecskemét Közgyűlési Képviselőcsoportja a város és lakosainak érdekeit tartja szem előtt. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a Kormány fogadja el a Megyei Jogú Városok Szövetségének, az önkormányzatok pénzügyi helyzetének javítása érdekében tett javaslatait. Amennyiben ez megtörténik, s a jelenleg hiányzó pénzügyi forrásokat a Kormány biztosítja, úgy lehetőséget látunk arra, hogy a költségvetés átdolgozását követően nehéz körülmények között ugyan, de a város a 2021. évben fejlődjön. Ennek elősegítésére képviselőcsoportunk kész együttműködni a polgármesterrel.

Hasonló cikkünk  Dobos József: Legyen együtt szebb a karácsony!

Kecskemét, 2021. február 22.

Szövetség a Hírös Városért Egyesület Kecskemét Közgyűlési Képviselőcsoportja


Korábban írtuk:

Király – Lejer: nem vonták be a szakbizottságokat a városi költségvetés elkészítésébe