fbpx
0.1 C
Kecskemét
2023. december 7., csütörtök

FRISS HÍREK

Együttműködési megállapodást kötött a KTE az FTC-vel

- Advertisement -
A lilák a zöldekkel azért működnek együtt, hogy szintről szintre építkező fejlődési pályát biztosítsanak a fiatal labdarúgók számára. Az együttműködés célja egy közös gondolkodás. A két klub rendszeresen játszik majd U12-U17-es korosztályig edzőmeccseket, minden félévben közös edzésekre, szakmai konzultációra kerülne sor, illetve kölcsönösen, értékelésekkel együtt ajánlanak majd egymásnak játékosokat is. A több területet is lefedő együttműködés részét képezi az is, hogy csapataink részt vehetnek az FTC által szervezett nemzetközi tornákon is. A játékosmozgás biztosított lesz a két klub között, ami felnőtt és utánpótlás szintre is kiterjed majd, számol be az együttműködésről a kteakademia.hu.
Dr. Filus Andor (A KTE LA ügyvezetője): – Több érv is amellett szólt, hogy a Ferencvárossal alakítsunk ki egy szoros kapcsolatot és együttműködést. A Fradit senkinek sem kell bemutatni, számunkra pedig fontos volt, hogy az új utánpótlás struktúrában egy erős A-szintű kiemelt akadémiával tudjunk partneri viszonyt kialakítani, hogy B-szintű klubként megvalósítsuk a felfelé áramoltatás útját is.
A célunk az, hogy az MLSZ által létrehozott piramis rendszert végig tudjuk vinni Kecskeméten, illetve Bács-Kiskun megye régiójában minél magasabb szakmai szinten, minél jobb perspektívát kínálva a fiatal labdarúgóknak. Eddig is folyamatosan kerestük a kapcsolatokat, előrehaladott tárgyalások zajlanak a C-szintű klubokkal, illetve további kecskeméti és megyei egyesületekkel. A régiónkba és megyénkbe tartozó kluboknak is vonzó lehet, hogy akár a Ferencvárosig is eljuthatnak azok a gyerekek, akik náluk rúgtak például először labdába. Szeretnénk egy erős kecskeméti labdarúgást felnőtt és utánpótlás szinten is, ehhez továbbra is fontosnak tartjuk, hogy egy hajóban evezzünk, magunk részéről ezért továbbra is mindent meg fogunk tenni.
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Tornyokban állnak Mercedes-akkumulátoros ládák egy kecskeméti telephelyen

Szemfüles és egyben aggódó olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy egy kecskeméti telephelyen rengeteg fa ládát tárolnak, és a feliratból -...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...