fbpx
1.6 C
Kecskemét
2023. december 8., péntek

FRISS HÍREK

Éppen a zárás idején folyik a konzultáció a nyitásról

- Advertisement -

A helyzet komoly, ezért még mosolyogni sincs okunk azon, hogy éppen akkor folytat konzultációt a nyitásról a kormány, amikor bezár az ország megint hetekre. Ezt is, azt is Gulyás Gergely jelentette be.

A nyitásról szóló konzultáció február közepén indult, és jó indokot szolgáltatott a propagandasajtónak, hogy naponta többször is azt harsogja, hogy már mennyien töltötték ki. Bár a kérdések egy része úgy szól, hogy „amint a járványügyi helyzet engedi”, azért mégiscsak azt mondta a miniszter, hogy március elsejétől már a nyitás első üteme megkezdődhet, amit követhet áprilisban a második. Erről volt szó tehát februárban. Kétségtelen, hogy akkor sokkal jobbak voltak az adatok a mostaninál, ettől függetlenül azt hozta a helyzet, hogy nyitás helyett jóformán teljes zárásról van szó, és még ki tudja, mit jelentenek be holnap.

Hasonló cikkünk:  A mágneses szúnyogháló az egyik legjobb választás otthonunkba

A nyitásról indított konzultáció online felületén semmi nem utal arra, hogy romlott a helyzet, így fel sem függesztették a vélemények begyűjtését. Persze a kérdések időtlenek, mert a helyzet egyszer úgyis javulni fog, és akkor majd nyitni is lehet.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Tornyokban állnak Mercedes-akkumulátoros ládák egy kecskeméti telephelyen

Szemfüles és egyben aggódó olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy egy kecskeméti telephelyen rengeteg fa ládát tárolnak, és a feliratból -...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...