fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Kecskeméti labdarúgók a magyar válogatottban

- Advertisement -

A kecskeméti labdarúgás élt már meg szebb éveket, hiszen évekig az elsőosztályban szerepelt a csapatuk. Ettől függetlenül most újra van okuk a bizakodásra a csapat szurkolóinak, jelenleg vezetik az NB III. Közép csoportját, és ha minden jól alakul feljebb léphetnek egy osztály. Mi azonban a múltba tekintünk vissza, és olyan labdarúgókat gyűjtöttünk össze, akik legalább 2 évet lehúztak a csapatnál, és a magyar válogatottban is szerepelhettek a karrierjük során. 

Tököli Attila

Tököli Attila igen komoly pályafutást tudhat magának hazai szinten, és ebből a karrierből Kecskemétre is jutott 2 év, 2010 és 2012 között. Tököli Pécsen született, és ott is nevelkedett, de mégis inkább a Duneferr csapatából emlékezhetünk rá, ahová 1997-ben került. A játékos az 1999/2000-es szezonban 24 évesen bajnok lett a csapattal és ő lett a gólkirály is a szezon végén, majd a gólkirály címet a 2001/2002-e szezonban is megnyerte. 2002-ben 5 év után hagyta ott Dunaújvárost, ahol 166 mérkőzésen 104 gólt szerzett. 2002 és 2004 között az FTC-ben játszott, ahol a második bajnoki címét is megnyerte. Ezután pár év külföldi légióskodás következett, a visszatérés után pedig több NB 1-es csapatnál is megfordult, a Kecskemétnél 17 gólig jutott 2 év alatt a gólerős játékos, és ehhez még a martingale módszer sem kellett. Tököli 2000 és 2011 között 25-ször a magyar válogatottban is pályára léphetett, a profi karrierjét végül 2014-ben Pakson fejezte be. 

Csizmadia Csaba

Az egyetlen olyan játékost, aki kecskeméti nevelésnek tekinthető és megfordult a válogatottban. Csizmadia Marosvásárhelyen született, ahonnan a kecskeméti utánpótlásba került és az első felnőtt szezonját is ott játszotta 2003/04-ben. Azonban nem töltött sok időt a liláknál egy szezon után leigazolta a Fehérvár, ahol két évet játszott, ezt pedig 3 év légióskodás követte, 2007-ben például osztrák kupa döntőt játszott a Mattersburg csapatában. 2010-ben az FTC megkeresésére hazatért, de nem tudott megragadni a klubnál, úgyhogy ezután több kiscsapatnál is megfordult. 2016 és 2019 között a Budafok csapatában vezetett le, ahol már az edzői karrierjét alapozta meg, 2018-től át is vette a csapatot és óriási eredményt vitt véghez velük, hiszen feljutottak az elsőosztályba, ahol jelenleg is Csizmadia Csaba irányításával küzdenek a bennmaradásért. Csizmadia külföldi arra is jók voltak, hogy megkapja a válogatott meghívót, 2007-ben be is mutatkozhatott Ciprus ellen, összesen 12-szer kapta meg a lehetőséget a címeres mezben. 

Hasonló cikkünk:  Horváth Krisztofer, a KTE futballistája a hatodik legértékesebb NB I-es játékos a CIES-nél

Rajtuk kívül még érdemes kiemelni Forró Gyula nevét, aki szép 3 évet töltött a csapatnál és úgy nézett ki, hogy nagy potenciál van benne, végül ez nem jött ki, de 2014 és 2015 között 5-ször szerepelt a válogatottban. De az NB 1-es évek alatt, Laczkó Zsolt, Rajczi Péter, Balogh Béla, Bori Gábor és Gyurcsó Ádám is megfordult a csapatnál, akik szintén válogatott labdarúgóknak mondhatják magukat, viszont nem sok időt töltöttek Kecskeméten. 

(x)

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...