fbpx
12.7 C
Kecskemét
2021. szeptember 24., péntek

FRISS HÍREK

Nem keresztény, baloldali csatolmánypárthoz tartoznak: Mit gondolnak a kecskeméti KDNP-sek?

Miután a múlt héten a Fidesz közölte, hogy képviselőik kilépnek az EPP frakcióból, a KDNP gyorsan igyekezett leszögeni, hogy egyetlen képviselőjük marad a náppárti frakcióban. Erről így nyilatkozott érintett képviselőjük, Hölvényi György:

“A feladatom most az, hogy a lehetőségekhez képest tovább erősítsem a vallásszabadságért, az üldözött keresztényekért, a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért, valamint az európai fejlesztéspolitikáért megkezdett európai parlamenti munkát.”

Különösen érdekes, hogy miközben itthon a Fidesz-KDNP lényegében összeolvadt, addig ebben a helyzetben más-más véleményen vannak. A KDNP maradását pedig Orbán Vitkor kinyilatkoztatása teszi pikánssá. A miniszterelnök azt mondta, hogy

Hasonló cikkünk:  Orbánék hatvanpusztai birtokán az új épületek is műemlékek lesznek

A Néppárt a baloldal csatlománya lett

De a KDNP háza táján is megfogalmazódott a helyzettel látszólag ellentmondásos vélemény. Ezt Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke fogalmazta meg:

Hasonló cikkünk:  Túl a 12 ezer követőn a KecsUP

Az Európai Néppárt nem keresztény és nem demokrata

Ha nem lenne elég, hogy egy magát kereszténydemokratának nevező párt egy olyan frakcióban ül, amely nem keresztény és nem demokrata (mármint az előbbi szerint), akkor nézzük, mit írt a Néppártról az egyik kormánypárti lap.

“Szép nap a mai. A Fidesz végre kilépett az Európai Néppártnak nevezett latrinából. Manfred Weber és a többi gerinctelen csúszómászó sziszeghet tovább odabent a sötétben, de a budiajtó rájuk lett csapva, túl sok már nem hallatszik belőlük, legfeljebb dühödt sziszegésük. Végre friss levegőt szívhatnak a magyar képviselők, s velük együtt Magyarország is….Sziszegjenek csak tovább. Viszlát, bunkókáim!”

Kíváncsiak vagyunk, hogy a kecskeméti kereszténydemokraták mit gondolnak arról, hogy párttársuk ezek szerint egy latrinában sziszeg bunkó csúszómászókkal együtt, ezért levelet küldtünk Mák Kornél elnöknek. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a kecskeméti közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójából kiknek van KDNP tagságuk. A 2019-es tisztújításról szóló egyik sajtóhírben a csatolt fotókon Kósa Józsefet, Leviczky Cirillt és Pászti Andrást láttuk. Várjuk a választ, és ha megérkezik, megírjuk.

Hasonló cikkünk:  Elsőként érkeztek a szaúdi, az amerikai és a cseh repülőgépek Kecskemétre

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...