Saját magára fogadott bérgyilkost egy kecskeméti borkereskedő

0

Steinherz Rudolf 1931. március 27-i halálát a két világháború közötti Magyarország legfurcsább gyilkosságaként szokták emlegetni. Nem véletlenül. A nyomozás során ugyanis kiderült, hogy a kecskeméti borkereskedő biztosítási csalás céljával saját maga ellen fogadott bérgyilkost, hogy így segítse meg nehéz anyagi helyzetbe került családját – írja a Telex.

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk nagyrészt az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült – teszi hozzá a lap.

„Rablógyilkos merénylet a ceglédi vonaton.

Tizenegy kalapácsütéssel tette eszméletlenné az ismeretlen bandita Steinherz Rudolf kecskeméti borkereskedőt, akit kirabolt”

– írta a 11. oldal majdnem teljes terjedelmét elfoglaló hírében a Népszava 1931. március 27-i számában, amely igen nagy részletességgel foglalkozott az egy nappal korábban, 26-án, csütörtökön történt esettel. A cikkből kiderül, hogy hetekkel korábban Brüsszel mellett egy arab munkás hasonló módon, kalapáccsal ölt meg, majd rabolt ki egy magyar kereskedőt.

A ceglédi vonaton történt esetre rátérve megtudhatták az olvasók, hogy a kalauz élesen emlékezett rá, hogy egy 50 körüli férfi kérte, zárják rá a fülkét, mert Kecskemétig aludni szeretne, a fülkében tartózkodó másik, 20 éves férfi pedig azt kérte, hadd maradhasson ott, mert ő is Kecskemétig utazik. Hogy valami nincs rendben, az 6.54 után, Ceglédbercel-Cserő állomáson tűnt fel egy csapat épp felszálló iskoláslánynak, akik hörgést hallottak a fülkéből. Az Esti Kurír tudósítója szerint a lányok ezzel a mondattal léptek oda a kalauzhoz:

„Kalauz ur kérem, egy véres ember fekszik az egyik fülkében.”

A Népszava így folytatja a történteket: „A kislányok lettek figyelmesek arra, hogy a bezárt fülkéből hörgés hallatszik. Szóltak a kalauznak, aki az ülésen sárga arccal, ájultan találta meg az idős embert, aki körül a párna vérrel volt átitatva. A fiatalembernek hült helye volt. A kalauz föllármázta az állomást és amikor a vonat befutott Ceglédre, már rendőri bizottság és rendörorvos várta a szerelvényt.”

Cegléden az áldozat kezében tartott papír alapján sikerült azonosítani a férfit, aki az 52 éves Steinherz Rudolf volt, egy tönkrement kecskeméti szőlőbirtokos, jelenlegi borkereskedő. A férfi rövid időre még magához tért, ekkor annyit tudott elmondani, hogy „egy magastermetü, fölfelé fésült hajú, barna fiatalember, aki fekete kabátot, szürke ruhát és fekete puha kalapot viselt, támadta meg és kalapáccsal többször fejbevágta.” Ezután elrabolt tőle egy ezüst zsebórát, egy vékony aranyláncot és 180 pengőt.

Gyorsan, de eleinte tévúton haladt a nyomozás

Az ügyre ráállított nyomozók első elmélete szerint a későbbi gyilkos egy kávéházban figyelhette meg a Budapesten üzletelő Steinherzet, akit később láthatott, ahogy a pályaudvaron 100 pengőssel fizetett, ezért azt gondolta, jelentősebb összeget tart magánál. Felmerült viszont, hogy Steinherz sok haragosa közül az egyik vett elégtételt. Steinherz 1926-ban csődbe vitte a Fructus vállalatot, a vizsgálat után pedig épp 1931 húsvétja után, április elején tartották volna az első tárgyalási napot Kecskeméten.

A megtalálása után azonnal megműtött Steinherz állapota egy időre stabilizálódott, így a kalauzon kívül az őt kihallgató rendőröknek is tudott mondani használhatónak tűnő információt. Steinherz erősen begyógyszerezett állapotban két férfit jelölt meg mint lehetséges elkövetőt: egy bizonyos Sz. L. kovácsmunkást, aki gyorsan igazolta az alibijét, és egy Kovács Ferenc nevű házaló ügynököt, akivel a gyilkosság előtt két nappal, kedden találkozott egy budapesti szállóban.

Az elkövetőről személyleírást is adott: „támadója 20-25 éves, kopottas öltözetű, zöld lodenkabátos és fekete puhakalapos magántisztviselő külsejű férfi volt.” A vallomásában elmondta azt is, hogy miután elaludt a másodosztályú fülke bársonypamlagján, óriási fájdalomra ébredt.

„Maga előtt látta útitársát, a zöld lodenkabátos fiatalembert, akinek kezében kalapács volt. Rimánkodni kezdett a fiatalembernek, hogy csak az életét hagyja meg, inkább minden értéktárgyát odaadja. Oda is adta a fiatalembernek a pénztárcáját, az ezüst óráját és az arany láncát. A támadó erre fejére sújtott a kalapáccsal és attól kezdve nem emlékszik semmire sem.”

A kalauz ugyanakkor azt mondta, hogy a Steinherzcel egy fülkébe kéredzkedő fiatalemberen fekete kabát volt, így a rendőrség arra jutott, hogy az elkövetőn két kabát is lehetett, a fekete és a zöld. Utóbbit még a támadás napjának délutánján megtalálták Cegléden, és mivel az ujja véráztatta volt, Budapestre küldték a többi nyommal és a komplett vasúti kocsival együtt.

A vakvágányok

Steinherz újabb részleteket már nem oszthatott meg a rendőrökkel, mert március 27-én, a támadás másnapján belehalt sérüléseibe. Előtte viszont még a ceglédi kórházba siető feleségével tudott váltani pár szót.

Hasonló cikkünk  Kínai vakcinabiznisz: Így jutunk el a céges adatokban Kecskemétre

A nyomozók, akik emiatt már rablógyilkosság miatt nyomoztak, így is viszonylag gyorsan Kovács Ferenc nyomára bukkantak, köszönhetően egy budapesti borkereskedő bejelentésének. Kovácsot előállították, de a Merán-szálloda vezetője a szembesítés során egyértelműen közölte, nem azt a Kovács Ferencet fogták el, akit ő látott a szállóban Steinherzcel.

A Kovács-szál hamar elhalt, de Steinherz utolsó szavai miatt új irányba fordulhatott a rendőrség, a borkereskedő özvegye ugyanis arról számolt be, hogy férje a halálos ágyán Lajosmizse város nevét emlegette, illetve egy, a március 24-i vonatúton megismert férfit, akit csak „Rotschild kertészének” nevezett.

A rendőrök mindent elkövettek, hogy valahonnan előkerítsék a Rotschild-kertészt, vagy legalább megtudjanak róla valamit, de feltehetőleg valaki hamisan adta ki magát annak. Steinherz azért érdeklődhetett viszont a kertész iránt, mert két törvénytelen fia is kertészként dolgozott, és őket akarhatta beajánlani a kifejezetten jómódú Rotschildékhoz – az átverés miatt sikertelenül.

Gyanús fejlemények

Két nappal Steinherz halála után a nyomozás minden részletéről beszámoló sajtó már arról írt, hogy a korábban Kecskemét egyik leggazdagabb emberének számító, majd elszegényedő férfi gyanús életbiztosításokat kötött magára. Elsőként a Friss Újság leplezte le a biztosítási ügyet.

A lap birtokába jutott információk szerint – amelyek még a nyomozóknak is újdonságnak számítottak – Steinherz a támadás előtt „hat nappal, március 20-án megújította óriási összegekre szóló balesetbiztosításait. A biztosítások összege 200.000 pengő körül mozog.” A borkereskedő Pozsonyban és Bécsben kötötte ezeket, de Budapesten is igyekezett egy 50 ezer pengős biztosítást kötni, ám ez végül nem jött létre.

A Friss Újság ugyanekkor beszámolt Steinherz boncolásának eredményéről is, miszerint hivatalosan tíz kalapácsütéssel végeztek a férfival, illetve lehozták a váci fegyintézet igazgatóságának szenzációs bejelentését, miszerint egy Vácról szabadult elítélt, bizonyos Orbán Sándor lehet a gyilkos. Orbán a ceglédi vonaton történt támadáshoz hasonló ügy miatt került fegyházba, a személyleírás is illett rá, és szabadulásakor kopott, zöld kabátot viselt.

A kalauz hozza meg az áttörést

„A kecskeméti rendőrség bűnügyi nyilvántartójában egyébként megtaláltak egy fényképet, amely a jelek szerint egyezik a gyilkos személyleírásával. Az illető kárpitossegéd és kommunista bűncselekményekkel volt vádolva. A kalauz a fényképen határozottan felismerte azt az embert, akit Steinherz fülkéjéből tuszkoltak ki. Két nagykőrösi nő felismerte a fényképben azt az embert, akivel együtt utaztak. A rendőrség széles körben nyomoz a kárpitossegéd után”

– írta a Délmagyar április 5-én az egy nappal korábbi fejleményekről. A kalauz által azonosított férfi Fischl Frigyesként szerepelt a nyilvántartásban. Miután többen is felismerték a férfit, gyorsan kiadták rá a körözést, de eközben a hátterét és kapcsolatait is elkezdték felderíteni, így juthatott a rendőrség olyan kacifántos összefüggésekig, mint amit komoly fordulatként tálalt Fischl elfogása után a Budapest Hírlap:

„Megírtuk, hogy a rendőrség kedden rádiókörözést adott ki Fischl Ferenc Frigyes 18 éves kecskeméti kárpitossegéd ellen, akit Steinherz Rudolf meggyilkolásával gyanúsítottak. A rendőrség bravúros munkával jutott erre a nyomra. Mint emlékezetes, az a fiatalember, aki Steinherz Rudolffal egy időben megszállt a Merán-szállóban, Kovács Ferenc néven jelentette be magát, édesanyja nevének pedig Koszó Máriát jegyezte föl a bejelentőlapra. A rendőrség tapasztalata azt mutatja, hogy a bűnözők, mikor álnevet használnak, rendszerint olyan néven szerepelnek, amelyeknek kezdőbetűje — ha fordítva is — megegyezik a valódi nevükkel, vagy pedig az olyan írásokban, amelyekbe hamis adatokat jegyeznek, a legtöbbször valamelyik ismerősük nevét használják.

Az állítólagos Kovács Ferencről az volt a föltevés, hogy ceglédi vagy kecskeméti ember és rövidesen megállapították, hogy Kecskeméten létezik egy asszony, akinek Koszó Mária a leánykori neve. Koszó Máriának van egy fia, Olajos Mihály, aki viszont jóbarátja Fischl Ferenc Frigyes kárpitossegédnek. Olajos és Fischl együtt szerepeltek egy kommunista ügyben és együtt laktak albérletben az Árokutcában. Mikor odaköltöztek, Fischl állította ki mindkettőjük bejelentőlapját. Ebből az időből emlékezhetett arra, hogy barátja édesanyjának Koszó Mária volt a leánykori neve.

A detektiveknek az volt a föltevése, hogy Fischl járt a Merán-szállóban és ő szerepelt ott Kovács Ferenc néven és mikor a bejelentőlap kiállítására került a sor, eszébe jutott a Koszó Mária név és ezt jegyezte rá a bejelentőlapra.”

A képtelen történet

Fischlt végül a bécsi rendőrség fogta el április 8-án, és még aznap telefonon ki is hallgatták Budapestről. A telefonvonal másik végén hallgatózó magyar nyomozók egészen fantasztikusan hangzó történetet hallhattak, a gyilkosságot szinte azonnal, második kérdésre beismerő Fischl ugyanis azzal állt elő, hogy maga Steinherz beszélte rá őt a gyilkosságra.

A vallomás szerint a borkereskedő személyesen, a lakásán kereste fel a nyomorban élő Fischlt, aki ellen a kommunista ügy miatt eljárás is folyt. Meglepte a látogatás, mert Steinherz korábban a kecskeméti ortodox zsidó hitközség elnöke volt, és emiatt nagy tiszteletben állt. A beszélgetés vége az lett, hogy március 23-án Budapestre hívta őt Steinerz, amit Fischl el is fogadott.

Hasonló cikkünk  Stagnál a koronavírus-koncentráció Kecskeméten

„Útközben eleinte közömbös dolgokról, megélhetésről, politikáról beszéltek, majd egyszerre csak Steinherz arról kezdett beszélni, hogy anyagi helyzete miatt meg akar válni az élettől, nincs azonban bátorsága ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el” – írta a vallomást felidéző Budapesti Hírlap 1931. április 9-én. Fischl azzal folytatta, hogy eleinte hallani sem akart a dologról, de Steinherz kitartóan győzködte olyan mondatokkal, hogy „úgyis feltétlenül meg kell halnia, tehát nagy szívességet tesz neki, ha belemegy a dologba”. A dolgot egy hatalmas összegű, ötezer dolláros ígéret tette végül kellően vonzóvá Fischl számára, ekkor egyeztek meg abban, hogy ezért az összegért hajlandó lesz agyonverni a kereskedőt. Steinherz előlegként 35 pengőt, és a később ellopottnak titulált óráját adta át a bérgyilkosnak – ezért cserébe kapta volna meg Bécsben a beígért ötezer dollárt.

Érdekes visszaolvasni az életbiztosítás leleplezésekor írt Friss Újság-cikket, amiben így fogalmaznak:

„A rendőrség rendkívül meglepőnek tartja, hogy pontosan hat nappal a biztosítási dijak lefizetése után következett be a borzalmas bűntény és összefüggést keres a vasúti gyilkosság és a nagyarányú életbiztosítások között. Azt kutatja a rendőrség, amely a nyomozást ebben az irányban megindította, hogy kinek állott érdekében a nagy összegre biztosított Steinherz Rudolfnak láb alól való eltétele. Arról természetesen szó sem lehet, hogy Steinherz Rudolf maga bérelte volna fel gyilkosát, valamint azt is kizártnak tartják, hogy bárki családja köréből követhette el a bűntényt.”

Fischl azt is elmondta, hogy a vonaton „Steinherz elővett a zsebéből egy kalapácsot, átadta neki, azután végigfeküdt az ülésen, zsebkendőt borított a fejére, hogy ne lássa, amint a kalapács lesújt, és rászólt, hogy üsse.” Így tett, majd Cegléden elhagyta a vonatot, és megszabadult a vértől szennyezett zöld kabáttól, a kalapácsot pedig egy szemétlerakóban dobta el. Ezután Bécsbe ment a beígért pénzéért, de azt nem kapta meg, a szovjet követségen ugyanis nem volt ott Vágó Béla népbiztos, hogy átadja azt.

A beismerő vallomás után tartott házkutatás során előkerültek Steinherz életbiztosításai a kecskeméti lakásán: „Az egyiket március 12-én a Phoenix-biztosítónál kötötte Steinherz 50.000 svájci frankra, a másikat a pozsonyi Securitas részvénytársaságnál február 6-án; ez 300.000 cseh koronás balesetbiztosítást és 500.000 cseh koronás életbiztosítást tartalmaz, a harmadikat pedig a bécsi Vasúti biztosító állította ki március 5-én 50.000 schillingről. Ez utóbbi kötvény április 3-án járt le” – áll a Budapesti Hírlap összefoglalójában.

Az elkövető áldozatnak vallotta magát

Bárhogy próbálták megtörni, Fischl a tárgyalás előtt és alatt is végig kitartott története mellett, a tárgyaláson pedig – ami 1932 februárjában kezdődött – magát nevezte az ügy igazi áldozatának. A bíróság végül Stenherzék rossz anyagi körülményei és a fenyegető sikkasztási tárgyalás miatt hihetőnek vélte a Fischl által felvázolt történetet, de a gyilkosságért így is felelnie kellett. Az alsóbb fokú bíróság eredetileg négy év börtönre ítélte, végül a kúriáig jutott az ügy, ahol megállapították, hogy Fischl „nem önzetlenül, hanem aljas indokból, kilátásba helyezett pénzjutalomért követte el az emberölést… Az itélet végül kimondja, hogy Fischl Frigyesnél súlyosbító körülménynek számított büntetett előélete és az a vadság és kegyetlenség, amellyel tettét végrehajtotta” – számolt be a Délmagyar 1933 januárjában az ítéletről.

Még a tárgyalás előtt a vizsgálóbíró elrendelte Steinherz holttestének kihantolását. Ezután a belső szerveiből mintát vettek, így megállapították, hogy halála előtt egy Veronál nevű, kábító hatású szert vett be, feltehetőleg azért, hogy tompítsa a későbbi fájdalmát.

A Steinherz-gyilkosságnak Európán kívül is híre ment. Ausztráliában, Perth városában a helyi The Daily News Murder Me!, azaz Gyilkolj meg! címmel számolt be az eseményről még 1931 áprilisában, a Chicago Tribune a New York Times nyomán az ügyről nem, de az elsőfokú ítéletről már beszámolt, de német lapokban is foglalkoztak az üggyel, idézte fel a Napi Történelmi Forrás blog. – írja tehát a Telex.