fbpx
12.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Salacz László szomorú napja: Elkaszált az AB egy rendelkezést, amely témának a vezérszónoka volt

- Advertisement -

Az Alkotmánybíróság pénteken kihirdetett döntése szerint alaptörvény-ellenes a transznemű emberek nemének jogi elismerését visszamenőleg betiltani – írja a Telex.

Salacz László volt a kormánypárti vezérszónok

A lap emlékeztet, hogy a most elkaszált rendelkezés akkor került bele a jogrendszerbe, amikor a tavaly tavasszal kihirdetett veszélyhelyzetben a képviselők a Semjén Zsolt által beterjesztett salátatörvényről szavaztak (egyetlen szavazással több törvényt is egyszerre módosítanak). Ebbe a csomagba bekerült egy olyan elem, amelyről a kormánypárti oldalon azt gondolták, hogy a védekezés kezdeti heteiben mindenképpen szükséges vitázni. Ez pedig az volt, hogy az anyakönyvi kivonatba csak a születési nem kerülhet bele, így hiába esik át valaki nemváltoztató műtéten, az a dokumentumba nem vezethető át, így jogilag nem változik az érintettek neme. A salátatörvény tárgyalásakor a Fidesz-KDNP vezérszónoka Salacz László, kecskeméti országgyűlési képviselő volt, aki ezt mondta:

részlet a 444.hu videójából

Igen ám, de tavaly áprilisban úgy rendelkezett a kormánypárti többség szavazatával a parlament, hogy azokra is vonatkozik az új szabály, akik átestek már a műtéten, és el is indították azt a folyamatot, amely által jogilag is megváltozott volna a nemük. Az új szabályozás értelmében tehát az ő kérelmüket is el kellett utasítani.

Hasonló cikkünk:  Végre kiderült hányan kaptak magyar állampolgárságot

Vagyis visszamenőleges szabályalkotást hajott végre a Fidesz-KDNP többség, amelyről Novák Katalinnak megvolt a véleménye a Néppárttal kapcsolatban még azelőtt, hogy kilépett volna a Fidesz a Néppárt frakciójából. A családügyi államtitkár -és Orbán Viktor is- fel volt háborodva, hogy visszamenőleges hatállyal akarják megváltoztatni a Néppárt szabályait.

Az Alkotmánybíróság tehát megsemmisítette az új szabályozásnak ezt a részét. Ezt megelőzően több érintett is megtámadta az új szabályozást a Háttér Társaság és a Magyar Helsinki Bizottság segítségével. Előbbi jelezte, hogy nem adja fel, és az a céljuk, hogy az egész jogszabályt alaptörvény-ellenesnek mondják ki.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...