fbpx

FRISS HÍREK

Szélesebb lesz és új burkolatot kap egy homokbányai utca egyik szakasza

- Advertisement -

Egy -a város honlapjára feltöltött- közútkezelői hozzájárulásból derült ki, hogy a homokbányai Vályogvető utcának az egyik szakaszát kiszélesítik, és új burkolatot is kap ez a rész. A Gábor Dénes utcától a Homokszem utcáig tartó szakaszról van szó, mutatjuk a térképen.

Google Map

A hozzájárulásból az is kiderül, hogy a kiszélesítés a következő rétegekből áll össze:

  • 20 cm homokos kavics vagy törtbeton ágyazat
  • 20 cm burkolat alap
  • 6 cm aszfalt alapréteg
  • 5 cm kiegyenlítő réteg
  • 5 cm aszfalt kopóréteg

A dokumentum azt írja, hogy a kiegyenlítő réteget és a kopóréteget a meglévő útra is rá kell teríteni, így ebből arra következtetünk, hogy a mostani burkolatot meghagyják, csupán mellé építik a kiszélesítést. Amennyiben még az idén megépítik, úgy az március 25. és november 15. között lesz, mert ezen kívüli időben tilos közút területén ilyen munkát végezni.

Hasonló cikkünk:  Orbán Viktor idén marad Budapesten beszédet tartani március 15-én

A Gábor Dénes utca felől korlátozzák majd a tehergépkocsik behajtását az új felületre.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...