Több évtizedes szakmai munka elismerése

0

Dr. Szabó Attiláné dr. Erdélyi Erzsébet, az ELTE nyugalmazott főiskolai docense a nyelvészet, a helytörténet és a néprajz területén folytatott több évtizedes, szerteágazó kutatói-oktatói munkája, valamint ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetését kapta március 15. alkalmából Magyarország köztársasági elnökétől.
A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk!

Dr. Erdélyi Erzsébet egyetemi diplomája megszerzése után került Nagykőrösre, s a Toldi iskolában kezdett tanítani, majd az Arany János Gimnáziumban oktatta latinra, valamint a magyar nyelv és irodalom szeretetére a diákokat. Húsz évig középiskolai pedagógusként pallérozta tanítványait, majd meghívást kapott az ELTE Magyar Nyelvtudományi Tanszékére, ahol nyugdíjazásáig tanított. Ma a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának óraadó tanára.

A kitüntetésre egykori kedves főnöke, Grétsy László nyelvészprofesszor javasolta, aki úgy véli, dr. Erdélyi Erzsébet a tudós tanáregyéniségek legkiválóbbjai közé tartozik.
– Ezzel a megállapítással maradéktalanul egyetérthetünk, hisz a Tanárnő évtizedek óta komoly tudományos és ismeretterjesztő munkát végez. Húsz önálló vagy egy-egy társszerzővel közösen kiadott könyve jelent meg, csaknem négyszáz tanulmányt és cikket írt, száznál is több előadást tartott hazai és nemzetközi konferenciákon, valamint anyanyelvi, helyesírási, honismereti vetélkedőkön, országos versenyeken zsűrielnöki tisztséget töltött be, tankönyvreferensként is tevékenykedett.
Elhivatottságát jellemzi, hogy sok esetben önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül végzett és végez munkát a közösség javára. A városban alapító tagja és elnöke volt a 10 évig remekül működő Arany-Híd Baráti Körnek, mely az Arany-kultusz ápolásán túl célul tűzte ki, hogy közelebb hozza egymáshoz az itt élőket. Akik részt vettek a kör havonta ismétlődő összejövetelein, megtapasztalhatták, hogy dr. Erdélyi Erzsébet amellett, hogy hatalmas tudással és szakmai alázattal rendelkezik, jó humorú előadó, életvidám, pezsgő személyiség.
Ezúttal kitüntetése kapcsán beszélgetünk, a régi ismeretségünkre való tekintettel tegeződő formában.

Bár nem Nagykőrösön születtél és nevelkedtél, a tanítás mellett példaértékű helytörténeti munkát végeztél. Hogyan fordult érdeklődésed ebbe az irányba?
– Már egyetemista koromban is szívesen kutattam különféle tudományos témákat, de érdeklődésem iránya még nem alakult ki egyértelműen. Berzsenyi költészetéből írt tudományos diákköri dolgozatom a zsűri különdíját nyerte el, máskor a latin filológiai munka kötötte le figyelmemet, de a magyar nyelv csodás gazdagsága mindig magával ragadott, a nevek világa különösen. Kálmán Béla professzor úgy megszerettette ezt velem, hogy már a diploma megszerzésekor tudtam: doktori disszertációmat is ebből a tárgyból fogom elkészíteni. Így is történt.
Nagykőrösön kimeríthetetlen forrásra találtam a nyelvészkedéshez. Elbűvölt az itteni ízes-színes nyelvjárás, bár megtanulni a mai napig nem tudtam. A tanítás mellett mindig találtam olyan témát, amely tudományos munkára adott lehetőséget.

A kőrösi Települési Értéktárat is gazdagítottad néhány javaslattal.
– Az Alföldi (Kőrösi) keringő (2013), az Arany-út (2014), majd Nagykőrös történelmi városközpontja (2017) című pályázati anyagom – nagy örömömre – bekerült a Megyei Értéktárba is.

A Nagykőrösi Kalendárium szerkesztésében részt veszel, írásaid színesítik a kiadványt.
– A 25. számához közeledő Kalendáriumot kezdettől fogva fontos orgánumnak tartom, hiszen a helytörténeti témák megjelentetésére, az igényes ismeretterjesztésre más lehetőségünk nem nagyon van. Sokféle érdeklődésű szerzőgárdája már önmagában is biztosítja a színességet. Én itt élem ki csapongó érdeklődésemet: az irodalmi és nyelvészeti témák mellett néprajzi, helytörténeti, zenei tájakon barangolok, de írtam már tanulmányt a pipagyártásról, galambászatról, régi mesterségekről, nagy egyéniségekről, nevezetes családokról, épületekről is.

Nemcsak szűkebb hazád, de a határon túli magyarság sorsát is szíveden viseled. Abban az időszakban is segítő kezet nyújtottál az elcsatolt részeken élőknek, amikor az még nem volt népszerű és támogatott tevékenység.
– Édesapám felvidéki (nagykaposi) származása, az ott rekedt rokonság gyermekkorom óta megízleltette velem a határon túlra kerülés, a kisebbségi létezés keserűségét, ezért minden lehetőséget felhasználtam arra, hogy szolgálhassam az anyaországtól elszakadt magyarok ügyét. Csodálatos tíz évet jelentett számomra az a tevékenység, amelynek eredményeként szerzőtársammal, Nobel Ivánnal több száz interjúnk született meg a világ számos helyén élő magyar írókkal, költőkkel. Magyar iskolák pedagógusaival nyári táborokban, továbbképzéseken találkozva megértettem azt a hősies helytállást, szívós harcot, amit Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján kellett vívniuk a megmaradásért. Minden tiszteletem az övék.

A tanítás örök szenvedély marad, mára az online oktatásba is beletanultál.
– Az embert sok mindenre ráviszi a kényszer, aztán meg is szeretheti. Hiányzik persze a személyes kontaktus, az emberközeliség, ugyanakkor sok előnnyel is jár: elég például deréktól fölfelé puccba öltözni.
De komolyra fordítva a szót: most például tananyagfejlesztőként veszek részt Főiskolánk oktatóinak nagyszerű csapatmunkájában, amely a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny digitális formájú lebonyolításához töri az utat, mivel első ízben történik ez. De az idei Kazinczy-verseny zsűrielnökeként is megtapasztaltam: sokkal egyszerűbb így a verseny lebonyolítása – persze jó technikai feltételek mellett.

Férjeddel, aki a nagykőrösi levéltár meghatározó alakja volt, két gyermeket neveltetek. Hogy sikerült a munkát és a családi életet összeegyeztetni?
– Szerintem könnyen – de ezt inkább tőlük kellene megkérdezned.

Van-e szabadidőd, mivel foglalkozol kikapcsolódásként?
– Szabadidő? Minek kéne nekem ilyen? Hiszen folyton azzal foglalkozom, ami feltölt. Az örömmel, hittel és lelkesedéssel végzett tevékenységnél nem tudok elképzelni kellemesebb állapotot. A családra, unokákra, barátokra és jó ügyekre mindig van időm. Nagyon szeretek kórusban énekelni, ebből duplán is kiveszem a részem. A tanítás szellemileg, a napi 40 perces torna fizikailag jól karbantart.

Mit jelent számodra a nemzeti ünnep alkalmából kapott kitüntetés?
– Természetesen a szakmai elismerés felett érzett örömet, – csak ne járna együtt azzal a kissé „lelombozó” tudattal, hogy a 7. X-et is hátam mögött hagyva sikerült ezt elérnem. Mindenesetre köszönöm mindazoknak, akik ebben partnereim, támogatóim voltak, elsősorban a Jóistennek, családomnak és minden jóakarómnak.

A szép Tokaj-Hegyalja, szülőfölded már nem is hiányzik?
– Közel fél évszázada élek itt családommal, a szüleim a nagykőrösi temetőben pihennek, sok kedves barát, tanítvány, ismerős ide köt, de a gyökerek erősek és elszakíthatatlanok. Mikes Kelemen szavai jutnak eszembe, kissé a magam helyzetére igazítva: Én úgy szeretem már Nagykőröst, hogy soha el nem felejthetem Tarcalt.

Fotó: Deák Csaba
Balla Kriszta