fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Hamarosan változhat a KRESZ

- Advertisement -

Több egyeztetés után hamarosan a célegyenesbe érhet a KRESZ módosítása, amellyel többek között az elektromos rollerek és kerékpárok megjelenésére is reagálnak – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz szerint valamennyi kerékpáros szervezetnek az az első kérése, hogy

a kötelező kerékpárút-használatot el kell törölni, ami abból is adódik, hogy a gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva.

Ami némiképp egybevág a baleseti statisztikákkal is, különösen a városokban, ahol a kerékpárutakat a járdán vezetik. A konfliktus tehát, hogy a versenykerékpárosok hol kerékpározzanak: az út szélén vagy egy olyan kerékpárúton, ami a baleseti statisztikák szerint veszélyesebb, mintha az út szélén bicikliznének.

Hasonló cikkünk:  Senki sem licitált a darabját tíz millióért beszerzett kínai lélegeztetőgépekre, pedig töredékáron lehetett vinni

A KRESZ-módosítással kapcsolatban három éve folynak az egyeztetések, legutóbb az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) volt, amely végigtárgyalta az anyagot. Révész szerint a KRESZ-módosítás azonban nemcsak a fent említett kerékpáros szokások miatt szükséges, hanem mert rengeteg új elektromos mikromobilitási közlekedési eszköz jelent meg, elég csak az elektromos rollerekre gondolni, és ezeknek a szabályozását is meg kell határozni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...