Kell-e maszkot viselni a főtér kellős közepén?

0
Facebook/Szeberényi Gyula Tamás

Levelet írtunk a városrendészetnek, hogy tisztázzuk, jól tudjuk-e, hogy kötelező közterületen maszkot viselni. Ha igen, akkor van-e olyan kivétel (és most nem a felsorolt betegségekre és életkori határra gondolunk), hogy ilyen és olyan esetekben nem szükséges viselni a maszkot például a főtér kellős közepén sem.

Azért fordultunk a városrendészethez, mert Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester olyan fotókat tett fel magáról a Facebookra, amelyeken nem visel maszkot a 0 kilométerkőnél. Egy videó is készült arról, hogy ott ül ennek tövében, és bár van olyan pillanat, amikor maszkban van, a magasról vett felvételeken láthatóan nem visel védőeszközt a fideszes politikus.

Március 5-én jelent meg az a kormányrendelet, amely immár az egész országra kiterjesztette a kötelező maszkviselést, belterületeken és közterületeken. Azzal, hogy ezeken a helyeken

folyamatosan viselni kell az orrot és a szájat eltakaró védőeszközt.

Éppen ezért fordultunk Kecskemét jegyzőjéhez is, hogy segítsen nekünk megérteni, hogy mi szükség van arra, hogy a polgármester újra és újra hosszabbítgatja a helyi rendeletet arról, hogy a városban hol kell maszkot viselni. Ugyan a tavay novemberi kormányrendelet azt tartalmazta, hogy a 10 ezer főnél népesebb települések polgármesterei jelölik ki azokat a területeket, ahol kell a maszk, a márciusi, magasabb szintű jogszabály átvette ezt a jogkört, és előírta az egész országra kötelező belterületi, közterületi maszkviselést.

Kérdéseinket elküldtük Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterhez is, hogy milyen jogszabályi kivétel alapján nem viselte folyamatosan a főtéren a maszkot. Ezt válaszolta:

“Gondolom, arra a kisfilmre gondol, melyet szelfibottal vettünk fel különböző időpontokban. Maszkviselésem mindig a hatályos jogszabályoknak volt megfelelő. Amikor lehetett maszk nélkül, akkor úgy, amikor nem lehetett, akkor úgy. Illetve vannak olyan felvételek is, amikor lehetett nélküle, de én mégis hordtam. A városismertető játék legtöbb felvételét egyébként még a kötelező maszkviselés előtt készítettük.”

Íme a videó:

Hasonló cikkünk  Polgármesteri összeférhetetlenségi aggály: Bodrozsán Alexandra hozhatta lépéskényszerbe a törvényhozást

Facebook/Szeberényi Gyula Tamás

Tehát az alpolgármesteri válasz szerint ezt a 12 másodperces videót különböző időpontokban vették fel. És ezekben az időpontokban mindig a jogszabályoknak megfelelően volt maszk az alpolgármesteren. Csakhogy a maszkos és a maszk nélküli résznél is éppen ugyanott áll a háttérben egy piros autó. Ugyanúgy állnak az árnyékok, ugyanott ül, ugyanabban a ruhában és ugyanazzal a lábtartással az alpolgármester. Amikor nem visel maszkot Szeberényi Gyula Tamás, akkor a háttérben egy maszkos ember sétál.

Tisztázva, hogy egyről beszélünk-e, elküldtük neki ezt a rövid videót és leírtuk neki a fenti megállapításainkat. Erre pedig ezt felelte:

“Idén március elején lett leforgatva. Nem tudok olyan jogszabályhelyet, mely szerint akkor tilos lett volna maszkban forgatni. Sajnos a megszokás…”

Csakhogy a kérdésünk nem arra irányult, hogy miért van rajta maszk, hanem, hogy miért nincs az egyik felvételen, amikor előbb a helyi rendelet majd később a kormányrendelet folyamatos közterületi maszkviselést ír elő. Újra írtunk neki, újra válaszolt. Azt, hogy

“Ez a kötelező maszkviselés előtt volt.”

Tisztázás helyett gyorsan jött a személyeskedés

De ha igaz, amit korábban írt, hogy március elején volt a felvétel, akkor az csakis azonnal március 1-jén lehetett volna, mert márciusban ezen az egy napon nem volt éppen kötelező mondjuk a főtéren maszkot viselni. De az alpolgármester nem írta le, pontosan mikor vették fel (és ugye a korábbi válasza szerint több időben is) a videót. Így azt sem, hogy éppen március 1-jén, amikor se helyi rendelet, se kormányrendelet nem írta elő a közterületi maszkviselést (a polgármester február 8-ától enyhített a szabályokon, március 2-tól újra kellett közterületen a maszk és március 5-től országosan kell). Pedig pontosíthatta volna a dátumot. Helyette személyeskedésbe kezdett és megemlítette korábbi kiadónkat, érdeklődve, hogy ő “dolgozik az ügyön”. Mintha a lényeg ez volna. Tájékoztattuk, hogy öt főből áll a szerkesztőség. Erre ezt felelte az alpolgármester:

Hasonló cikkünk  Polgármesteri összeférhetetlenségi aggály: A Momentum beveti Szél Bernadettet

“Komoly csapat. Sok sikert az oknyomozó mumkájukhoz!”

Végül adtunk az alpolgármesternek egy újabb lehetőséget, hogy tisztázza, miért nem volt rajta maszk az egyik felvéten. Rákérdeztünk, hogy pontosan mikor készült ez a felvétel. Ezt felelte:

“Nem emlékszem pontosan, de próbálom felidézni. Ha megvan percre pontosan, akkor jelzek.”

Kértük, hogy nézze meg a felvétel időpontját a fájl adataiban. Erre megírta, hogy megkeresi a fotósát. Azóta nem jött tőle válasz.