fbpx
19.2 C
Kecskemét
2023. szeptember 23., szombat

FRISS HÍREK

Keressük a legszebb kocséri konyhakerteket

Hatodik alkalommal hívjuk versenybe a falu kertművelőit, egyúttal biztatunk minden konyhakertészt, kiskertészt, valamint hobbikertészt, hogy csatlakozzon a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program helyi fordulójához!
A Magyar Örökség Díjas program célja, hogy felhívja a figyelmet a kertművelés, ezzel együtt az önellátás fontosságára.

Minden rosszban van valami jó! – tartja a mondás, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a koronavírus-járvány apropóján tavaly már olyanok is a kertművelés felé fordultak, akik korábban soha nem csináltak ilyet.

Mondhatni reneszánszukat élik a konyhakertek, hiszen egyre többen részesülnek a saját veteményes nyújtotta örömökben, a szakáruházak kínálata, a magazinok tanácsadó rovatai pedig sokat segítenek még a kezdő kertészek számára is.

Nem kell itt rögtön nagy dolgokra gondolni! Mint sok minden mással, a kertműveléssel is érdemes először kicsiben próbálkozni, majd a gyakorlat birtokában egyre bővíteni a kertben termelt zöldségek és gyümölcsök sorát. Higgyék el érdemes!
Kertmérettől függetlenül csakis biztatni tudunk mindenkit: legyen akár egy szépen gondozott teraszkertje, egy többekkel együtt művelt közösségi kertje, vagy akár egy nagy, minden igényét kielégítő kertje, jelentkezzen a programra!

Hasonló cikkünk:  Nemzetközi Oldalkocsis Találkozót tartanak Kiskunfélegyházán

Jelentkezési lapok elérhetők és leadhatók Kocséron az Iparcikk boltban, illetve személyesen is jelentkezhetnek a Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoport tagjainál.
Veszíteni való nincs! Ebben a versenyben mindenki nyertes lesz!

Hasonló cikkünk:  Nemzetközi Oldalkocsis Találkozót tartanak Kiskunfélegyházán

Kasza Csabáné
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...