- Advertisement -
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, melynek értelmében még további tizenöt évig hatalmon maradhat. De mégis mit tanul Orbán Viktor Putyintól?
A jogszabály a választási törvényt alakítja át a korábban már elfogadott alkotmánymódosítás szerint. Az új törvény értelmében egy ember maximum két cikluson át lehet Oroszország államfője. A számlálás azonban újraindul, így az épp negyedik ciklusát töltő Putyin akár 2036-ig is elnök lehet, ha indul és nyer is a választásokon, írja az euronews.com.
Úgy módosítják, ahogy az Putyin érdekét szolgálja
Az orosz alkotmány a július 1-jén megszavazott módosítást megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. A most elfogadott változtatás viszont törölte az „egymást követő” kitételt, egyben lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait.
A törvénymódosítás értelmében elnök csakis olyan, a 35. életévét betöltött orosz állampolgár lehet, aki legkevesebb 25 éve él az ország területén, és korábban más országban sem állampolgársággal, sem állandó lakhatási engedéllyel nem rendelkezett. Ez alól kivételt képeznek azok az államok, amelyek teljes egészében vagy részben Oroszország részévé válnak – foglalta össze a változásokat Pogár Demeter, az MTI moszkvai tudósítója.
A 68 éves Vlagyimir Putyin immár 21. éve áll Oroszország élén. 2000 és 2008 között elnöki minőségben – akkor az államfői mandátum csak négy évig tartott -, majd 2008 és 2012 között, az alkotmányos korlátozás miatt miniszterelnökként. 2012-től ismét Oroszország elnöke.
Aki Putyin ellen van, a stabilitás ellen van – szól a mantra
Azon kívül, hogy Putyin maradjon a hatalomban, mégis mi áll a választási törvény újabb módosítása mögött? Röviden a válasz: Putyin Oroszországa. Ugyanis a nyersanyagban gazdag, katonai potenciáljában erős Oroszország bizonyos értelemben valóban Putyiné. Nem pusztán azért, mivel az orosz elnök politikai hatalmának köszönhetően az elmúlt évtized során a feltételezések, becslések szerint, strómanok által kezelt vagyona révén a világ leggazdagabb emberévé vált. Hanem azért is, mert a hol kormány-, hol államfőként több mint húsz éve hatalmon lévő Putyin az államot és annak intézményeit gyakorlatilag magántulajdonaként használja, foglalja össze röviden az Átlátszó újságírója Putyin hatalmának egyik legfontosabb lényegét.
Putyin még az egyetemi évei alatt lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába és egészen annak megszűnésééig, 1991-ig tagja is maradt. Szolgált a KGB kötelékében és működött az NDK kommunista rezsimjében, Drezdában a ’80-as években. Majd a KGB utódjának, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) az igazgatója lett 1998-tól. Egy évvel később Borisz Jelcin orosz elnök Putyint nevezte meg utódjául, akiben azt a személyt feltételezte, aki képes konszolidálni az orosz társadalmat.
Putyint 2000-ben 52%-al orosz elnökké választották, aki azóta is a hatalom egyetlen birtokosa egy olyan országban, ahol a következményekre épülő jogállami demokráciának gyakorlatilag semmiféle életképes, szerves múltbéli hagyománya nincs.
Ezen időközben sem munkálkodtak, hiszen az orosz elnök a legfőbb ideológusaival, mint például a bankárból lett milliárdos Vlagyiszlav Szurkovval teremtették meg Putyin Oroszországát, ahol minden állami forrás és média ellenőrzésével egy olyan virtuális valóságot építettek ki, amiben a választók többsége nem tudja eldönteni, hogy mi igaz, és mi hamis.
Hogy lehetséges ez?
A rendszer legfontosabb tulajdonsága a rugalmasság, hogy bárminek bármikor megváltozhasson a színe, az embereknek pedig fogalmuk se legyen arról, hogy amit látnak, az milyen színű valójában. Csak annyit kell tudniuk, hogy a dolgok színét nem ők határozzák meg. Ezt szokták nevezni hibrid rezsimnek, de Szurkov saját nevet is adott a rendszernek, „szuverén demokrácia”, ami a demokráciák között az USA és a nyugat-európai modell között áll és a szuverén versenyképességet, rugalmasságot jelent. Tegyük hozzá, bármi áron, akár úgy, hogy
a kormány bármikor alapít egy ellenzéki pártot, ha a pillanatnyi érdeke azt kívánja a „demokrácia” jegyében és olyan „civil” szervezeteket támogat, amik éppen azt mondják, ami a Kremlnek kedves. Vagy az információs hadviselés eszközeivel, amikor a médiateret és az internetes közösségi oldalakat trollfarmokból elindított trollok ezrei lepik el.
Az orosz sajtó döntő többsége arról és úgy számol be, hogy az Putyint, mint az egyetlen és kikezdhetetlen vezetőt mutassa be az orosz birodalom élén. A sajtó, ami lojális a politikai hatalomhoz ezért könnyedén vált az elnök szócsövévé és üzeneteinek puszta közvetítőivé. A kritikus sajtó ezzel szemben mindig a hatalom megfigyelői és kritikusai, akik az egyetemes emberi és polgári jogok nevében bírálják vagy értékelik a politikai döntéshozókat, akár kormányon, akár ellenzékben lévőket.
Ismerős ez Magyarországról nézve?
Az Orbán-kormány hatalomtechnikájában nagyon hasonló eszközök ismerhetők fel, ahol gyakran érezhetjük azt, hogy nem számít mi a valóság és mi nem, ha például Orbán Viktor koronavírus-járvány kezeléséről van szó, vagy az ellenzék démonizálásáról, nem beszélve a nyugati államok vagy éppen civil egyesületek megbélyegzéséről. Orbánék többször is próbálkoztak kamupártokkal, amik közpénzhez jutva, a demokratikus verseny és a szólásszabadság látszatát mutatva indulhattak lényegében az ellenzéki pártok ellen. A létező ellenzéki pártok pedig többszálon is függnek a Fidesztől, de leginkább úgy, hogy ki vannak téve az állami büdzséből származó párttámogatásnak, aminek egy részét viszont az ÁSZ-on keresztül elvonják.
A Fidesz ugyan igyekszik azt a narratívát erősíteni saját szavazói előtt, hogy az online térben többségben vannak a kormányt bíráló portálok, ami ebben a formában sokkal eltérőbb képet mutat, arról azonban vita nem lehet, hogy a nyomtatott újságok terén, a közszolgálati TV és rádió tekintében totálisan leuralta a médiát. Az Európa Tanács néhány hete, március 15-én véglegesítette azt a jelentést, amiben lesújtó képet fest a magyar sajtószabadságról.
Hogy mi a valóság és mi nem az talán a puritán állam hamis mítoszában mutatkozik meg leginkább Orbán Magyarországán. A magát konzervatívnak, kereszténynek és puritánnak mondó Orbánról és kormányzatáról, tanácsadói köréről és oligarcháiról, finoman szólva sem mondható el, hogy visszafogott jó módban élnének. Talpig Gucci Habony Árpád, Kaleta pedofil ügye, Mészáros Lőrinc és néhány más oligarcha milliárdossá válása, az Orbán család gyarapodása, Borkai és Szájer drogos partijai – a teljesség igénye nélkül – mutatja be a rendszer hazug kettősségét.
Kapcsolodó cikkünk:
- Advertisement -
