fbpx

FRISS HÍREK

Néhány óvodában elvették a szülőktől a közös ballagás lehetőségét

- Advertisement -

A mi kislányunk ma ballag. Talán pont akkor, amikor e sorokat írom. Nem tudom, mert az időpont számomra nem ismert. Én úgy döntöttem, hogy ez így nekem nem is ballagás. Valamilyen óvodai ünnep. A ballagás az, amikor a szülő a gyermeket bátorítva, őt csodálva ott van az egyszeri alkalmon. A gyermek pedig boldog, mert ott vannak szerettei, és közösen vesznek búcsút második otthonától. Fel nem foghatom. Minden jogszabály megengedi a nyilvános ballagásokat, lesznek is ilyenek, de néhány intézményben úgy döntöttek, hogy zárt körben köszönnek el a gyerekektől.

Hivatalos válaszok nincsenek

Máig nem értem és nem tudom, miért. A KecsUP próbálta megtudni az óvodákról gyakran beszélő alpolgármestertől több, mint tíz napja, hogy mit tud, mennyire általános, hogy elmaradnak a városban a nyílt ballagások, de nem kaptunk választ. Pontosabban azok a szülők nem, akik szintén kíváncsiak lennének az okokra, a magyarázatokra, hogy az ő óvodájukban is miért nem lehet együtt ünnepelniük a szülőknek a gyerekekkel. Mert bizony jöttek ilyen levelek hozzánk, hogy nem lehet.

Az egyik óvodából azt írta egy szülő, hogy sikerült olyan kompromisszumot kötni, hogy legalább az óvoda kapujáig jöjjenek ki a gyerekek, a szülők pedig kintről láthassák őket egy pillanatra. Már ennek is nagyon ürültek, hiszen nagyon régen nem látták gyermeküket semmilyen iskolai ünnepségen, ez az egy-két perc is felemelő lett volna. Készültek, többen szabadságot vettek ki, de csalódás lett a vége. Levélírónk szerint valaki egyetlen tollvonással áthúzta ezt, így semmi nem lehet a gyors találkozóból sem.

Ki az, aki ilyen felháborító döntéseket hoz? ki az, aki ennyire szívtelen?

Kérdezi panaszos olvasónk, és bizonyára nagyon sokan, köztük én is, szeretnénk tudni a valós okát annak, hogy néhány óvodában miért nem lehet megtartani a szabályok betartásával megengedett nyilvános ballagásokat.  Borzasztóan nehéz tudomásul venni, hogy miközben nekünk és szülőtársainknak muszáj beletörődni, hogy gyermekünket nem látjuk elballagni, más intézményekben erre megadják a rendeletek által biztosított lehetőséget.

Hasonló cikkünk:  A Centrum Áruház körüli ágyásokba ültetettek évelőket két egyesület önkéntesei

Hallottunk persze ilyen-olyan indokokat, de ezek inkább kifogásnak tűnnek. Az óvodákban ott a vírus, vigyázni kell. De akkor miért lehet valahol mégis ballagás? Hogy szülők nélkül egy egész meghitt napot tölthetnek el ünnepi hangulatban. A végén kiderül, hogy a korábbi közös ballagások nem is voltak meghittek és igaziak. Miután nem volt senki, aki kiállt volna, és megmondja az okokat, így mennek a találgatások. Szüleim nyugdíjas pedagógusok. Egykori iskolájukban nagy ballagást szerveznek. Őket is meghívták korábbi diákjaik, hogy ballagjanak vekük. Mert lehet tartani nyilvános ballagásokat. De tőlünk és gyermekeink nagyszüleitől elvették a lehetőséget. És legfőképpen a gyerekektől vették el a közös ünneplést.

Gunity Gábor főszerkesztő, egy ballagó gyermek édesapja

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...