fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Eszenyi Enikő a kecskeméti színházban rendezhet újra

- Advertisement -

Bár az általunk is közölt színházi közlemény (a 125. évadról) nem tartalmazta, a színházi szakportál azt írja, hogy Eszenyi Enikő is rendez majd a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A cirkuszhercegnő című operettet rendezi, amelyet január 7-én mutatnak be.

Eszenyi botrányok közepette távozott a Vígszínházból

A HVG ezzel kapcsolatban ezt írja:

„Noha korábban kiderült, Eszenyi új projektet indított a szülővárosában, Csengerben, ahol egyetemistáknak rendez előadásokat, és felröppent annak a híre is, hogy a budapesti Játékszínben is dolgozni fog,

ez az első bejelentés arról, hogy Eszenyi újra a színházi hierarchia csúcsára kerül egy magyar kőszínházban, és rendezőként újra színészeknek fog parancsolni.”

A lap emlékeztet rá, hogy „Mindezt mindössze egy évvel az után jelentették be, hogy a Vígszínház társulatának több mint ötven tagja erősítette meg: Eszenyi igazgatóként és rendezőként visszaélt a hatalmával és elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett; az ügyben vizsgálat is indult, amelyről Gy. Németh Erzsébet főpolgármesterhelyettes nemrég a Partizán műsorában mondta el,

nagyon megrázó vallomásokat hallgattak végig Eszenyiről.”

Eszenyi Enikő a Vígszínháznak volt az igazgatója, ahol éppen az új igazgatói pályázat idején vádolták meg akkori és korábbi munkatársai szóbeli abúzussal és agresszív viselkedéssel. A pályázatát visszavonta, eltűnt a nyilvánosság elől, és szülővárosába vonult vissza. Az ügyében lefolytatott vizsgálat tavaly szeptember elején lezárult. Szeptember közepén, a Vígszínház új igazgatója, Rudolf Péter úgy döntött, hogy nem engedi vissza a színházba Eszenyit a műsoron maradt rendezéseinek felújító próbáira.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...