fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Feszültségcsökkentőnek is szánta Cseke Péter Eszenyi Enikő felkérését

- Advertisement -

Egy évvel a vígszínházi botránya után tér vissza rendezőként a színházi világba Eszenyi Enikő, és az őt munkára felkérő Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, Cseke Péter a Blikknek minderről azt nyilatkozta:

„A felmerült vádak megítélése nem az én feladatom. Enikő az igazgatói pozíciójából távozott, s a múlt évben a szülővárosában dolgozott, egy külföldi felkérésnek is eleget tett, onnan érkezik majd hozzánk Kecskemétre.”

A színházi világban ugyanakkor hatalmas felháborodást keltett, hogy ő állítja színpadra a Cirkuszhercegnőt. Mint emlékezetes, a Népszava is megírta: Eszenyi Enikő tavaly márciusban visszavonta a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát és ahogy fogalmazott befejezte munkáját a teátrumban, gyakorlatilag lemondott.

Eszenyi Enikő ügyében akkor Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezett vizsgálatot, miután a társulat több egykori és jelenlegi tagja is bírálta a vezetési módszereit. A vádak között elhangzott az is, hogy a verbális erőszak, a nyilvános megalázás és a „felülrendezés” régóta a Vígszínház vezetői kultúrájának részét képezi.

Hasonló cikkünk:  SZÍN-TÁR: Tizenötödik alkalommal találkoznak a színművészeti egyetemek Kecskeméten

Cseke Péter most úgy vélekedett:

„Eszenyi Enikő alkotói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, nemcsak a magyar színházi életnek lenne nagy vesztesége az ő művészi elnémítása, hanem közéletünk erkölcsi kudarca is lenne, ha nem hinnénk abban, hogy az ember változni és változtatni képes. Bízunk benne, hogy ha egy harmonikus próbafolyamaton lesz túl a társulat, és januárban kiváló bemutatója lesz a Cirkuszhercegnőnek, az a magyarországi színházi világgal foglalkozó közéletnek is jót tesz majd. Talán csökkenthetjük az előítéletek gerjesztette, sokszor felesleges feszültséget.”

A színházigazgató azt is elmondta, a teátrumnak több éve van etikai kódexe, s egy etikai bizottságot is felállítottak, ám annak összehívására még nem volt szükség.

„Mi a kecskeméti színházban a fizikális, verbális és hatalmi abúzus minden formáját mélységesen elítéljük, azt a falaink között nem tűrjük. (…) Keresztény emberként bízom a megbocsátás erejében, ugyanúgy, ahogy a bűnbánatban is”
– fogalmazott Cseke Péter.

via Népszava

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...