fbpx
24.2 C
Kecskemét
2021. szeptember 16., csütörtök

FRISS HÍREK

Idén is az angoltábor a legnépszerűbb tábor tematika

Küszöbön a szünidő kezdete, megindultak a tömeges jelentkezések a nyári bentlakásos és napközis táborokba. A gyerektáborok szervezői felkészülten várják a szórakozásra és kalandra éhes táborozókat. A hosszú bezártság után még azok a gyerekek is bevállalnak legalább egy bejárós tábort, akik egyébként nem szívesen szakadnak el a szüleiktől.

Sok tábor csak limitált mennyiségben tud helyeket meghirdetni, többek között a szálláshely befogadóképessége miatt. A kecskeméti PEOPLE TEAM táborokban szerencsére nem ez a helyzet. Az egyetem kampuszán turnusonként több száz gyermeket tudnak fogadni. Szándékosan nem töltik fel száz százalékban a helyeket. A táboroztatók harmincéves tapasztalata azt mutatja, hogy sok gyerek a turnus közben is dönthet úgy, hogy marad még egy hetet. A szülőknek is könnyebbség ez, hisz várólisták böngészése helyett akár a turnus indulásának napján is regisztrálhatják a táborozót.

Az angol nyelv a sláger

A több évtizedes trend idén sem változott. A legtöbben az angol nyelvet választják. A PEOPLE TEAM angolkurzusát nem magyar tanárok vezetik. Mint tavaly, a vírushelyzetre való tekintettel 2021-ben is olyan külföldiek tanítanak a PT-ben, akik – bár lehet, hogy csak néhány hónapja, ám – Magyarországon élnek, de nem tudnak magyarul. A táborozók szintfelmérésen vesznek részt, amely után tudásuk és életkoruk alapján 5-10 fős csoportokba osztják őket. Ha valaki teljesen kezdő, az sem jelent problémát. Naponta 210 percben folyik a tanítás. A középpontban a kommunikáció áll. Nyelvi játékok, projektalapú akciók, rejtvények és aktív feladatok segítségével bővül a gyerekek szókincse és beszédkészsége. A tábor végén diploma tanúsítja az elvégzett munkát.

Kaland és szórakozás

Akkor igazán jó egy tábor, ha a kikapcsolódás legalább olyan hangsúlyos, mint a tanulás. A munka helyét délután és este fesztiválhangulat veszi át. Strandolás, kézműves-foglalkozások, koncertek, versenyek és vetélkedők, a nagyobbaknak pedig még éjszakai workshopok is szerepelnek a programban. A PEOPLE TEAM-táborok azért is rendkívül népszerűek, mert a résztvevők nem csak a választott témájukat próbálhatják ki. A szabadidős programok során az angolosok is belekóstolhatnak a csillagászatba vagy akár a programozásba vagy a robotépítésbe is.

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...