fbpx
2.6 C
Kecskemét
2023. január 31., kedd

FRISS HÍREK

Régi ügyek: Bacsó Karcsi, avagy a „falu bolondja”

A hozzám hasonló hetven felettiek közül, többen emlékezhetnek még Bacsó Karcsikára, aki afféle „falu bolondjaként” rótta a város utcáit, a két háború közötti évtizedekben. Elsősorban a „korzót”, mely az „én időmben” a Postapalotától a moziig tartott, és vissza. Bizony tavasztólőszig, főleg hétvégék délutánjain, vasárnap a templom utáni délelőttökön itt sétálgattak a „kis cseléd –, vagy varrólányok” kartkarba öltve. Kimondva-kimondatlan arra várva, hogy a mögöttük tiblábaló legények, szabadságos katonák valamelyike mégis csak megszólítja valamelyikőjüket.

De, hogy Bacsó Karcsinál maradjak, még az „én, kiskamasz időmben” is – a negyvenes években – csak „Karcsikának” ismertük, aki pedig akkor már jóval túl volt a hatvanon. Ő is szerette a jó társaságot, és a korzón szívesen váltott szót bárkivel. Egészen addig nem volt vele baj, míg a mihaszna kölykök valamelyike nem provokálta, s valami ízetlen tréfával, vagy mondókával fel nem ingerelte. Egy mondókára – „Károly, Károly kell-e neked zsámoly?” – emlékszem. Fogalmunk nem volt róla, hogy a zsámolyra miért lett volna szüksége Karcsikának? Ahhoz viszont elég volt, hogy dühöngeni kezdjen. Szitkozódva követ dobált a csúfoldókra, és akit elkapott közülük, azt jól elagyabugyálta. Mint a korzót „színesítő figura”, olykor-olykor az újságban is megemlékeztek egy-két cselekedetéről.

Például a Híradó 1927. november 22-én így írt: ”A szegényház ápoltjai között van egy városszerte ismert beteg, Bacsó Károlyka, aki nem tudni miért, az intézeti laza fegyelem miatt-e, vagy pedig különös privilégiumokat élvez, állandóan benn tartózkodik a városban. A város apraja-nagyja tudja, hogy amolyan csendes elmebeteg szegény. Az is csodálatos, hogy a hatóságok az ilyen beteget miért engedik kitenni az utcagyerekek állandó gúnyjának, éretlen viccelődéseinek?

Még figyelemre méltóbb az után az, hogy vasárnap Károlyka valósággal közveszélyes ténykedéseket fejtett ki! A Barna-féle trafik környékén délelőtt 10 óra tájban nagy csődület támadt. Valahogy, valaki előzőleg felingerelte a „falu betegjét”. Haragjában neki rontott a kisebb fiúknak, sapkájukat széthányta, a sárba tiporta. Az arra járó lányok közül többeket tettleg inzultált.

A csődületből senki nem próbálkozott lecsillapítani, míg nem a kihívott rendőrt meglátva, Károlyka „elmenekült”.

Voltak azonban vidámabb percei, és talán még humora is. A lap erről is írt: „Pár nappal ezelőtt meg az történt, hogy egy trafiküzletben a gyanútlan „potyaolvasó” kezében tartott újságot tréfából meggyújtott Károlyka.”

A Hírlap 1933. december 24-i számában riport olvasható a Városi Szeretetházban tett látogatásáról. Ennek végén az írja a szerző „K”, hogy „a búcsúzáskor előkerült Bacsó Karcsi is, akinek már sokszor halálhírét költötték, pedig kutya baja sincs és mostanában egészen megkomolyodott.”

Mégsem valószínű, hogy Károlyka állapotában jelentős változás következett volna be, tény viszont, hogy a következő újsághír jó tíz évvel későbbről, 1939-ből való. Ugyancsak a Híradó írja 1939. február 12-én: „Régóta nem hallatott magáról Karcsika a kőrösi utca népszerű bolondja. (Pardon, Bacsó Úr!) Ennek oka és előzménye mindössze annyi, hogy Karcsika a múlt évben sok rossz fát tett a tűzre. Egy kicsit, úgy mondjuk, bogaras volt. De hát ez a korral jár. Karcsika ebben az évben betölti a 60 évet, s ilyenkor egy rendes bolond vagy észre tér, vagy zártintézetbe vonul.

Tavaly augusztus közepén már tűrhetetlen volt a viselkedése a Városi Szeretetházban. A női és férfi ápoltakat eredetei módon kővel „masszírozta”. Ezt a „kúrát” aztán a szeretetházon kívül is alkalmazta úgy, mint Tetétlenen, Törtelen, Kocséron, ahova egész életében nagy jókedvvel járt ki, egy pengőért gyalog, üzeneteket vitt ki, vagy hozott a városba.Karcsikát tehát be kellett szállítani a tébolydába, Angyalföldre. Ott penzionált, az intézeti „ültetvényen” kapálgatva, míg most végtére elfogta a honvágy. Megszökött. Üllőig gyalog, onnan kocsin, szekéren hazáig… Most persze fogadkozik, hogy jó lesz, és a „kő-masszázs” praxist nem folytatja.No, majd elválik!” – fejeződik be az írás.

Bazsó Lajos, a gimnázium nyugalmazott matematika–fizika szakos tanára a Benedek-famíliával kapcsolatos visszaemlékezési között megemlékezik Karcsikáról is, akit régi ismeretség kötött a Rákóczi utcai Benedek-telephez.

A következőket írja: „Nyári reggeleken már kora hajnalban ott gubbasztott a nagykapu külső oszlopa mellett. Mezítlábosan, felgyűrt nadrágszárral, kopott, két gombbal összefogott kabátjában, és az elmaradhatatlan fekete, „pindzsi” kalapjában. Előre tudta, ha jön a „Tekintetös Új” – mert egy kicsit selypes volt –, akkor az nap nem marad éhen, mert „Tekintetes” Benedek László nagyon kedvelte ezt az elesett, de nagyon is huncut, furfangos, és hamiskás, de jóravaló embert. Amikor Karcsika megjelent, mindig hívatta valamelyik udvaros emberét, pénzt adott, hogy vásároljon az akkor már kinyitott, szomszédos Andocs-boltban egy darab kenyeret, és egy jókora kolbászt. Ezt Karcsi az udvaron félrehúzódva majszolta el, mert szinte teljesen fogatlan volt.

Sokan szerettek vele heccelődni, így többek között a „Vitéz Új” is – vitéz Komáromy Kálmán telepvezető –, aki majd egy öl magas volt, Karcsika pedig olyan 160 centi körül. Odaállt Karcsi elé, és csúnyán reánézett, mint aki haragszik.
– Mit akaj a Komájomi Új? – kérdezte Karcsi.

Ha ott volt Benedek László is, rákancsitott, és „pidzsi” kalapját megemelve megkérdezte Komáromy Kálmántól – Fötöhetöm? Ha gyanútlan volt a válasz – Én tőlem miért ne…? – akkor Karcsi is elnevette magát, és futásnak eredve kiabálta vissza: – Seddömet a szádja!

Bolondnak tartották, pedig szellemi képessége nem volt lebecsülendő. Fejből tudta az összes kőrösi telefonszámot. Megtörtént az is, hogy egy ízben elvitték Gyöngyös környékére, egy „bolondok házába”. Ott addig rimánkodott az intézet vezetőjének, míg fel nem hívta Dezső Kázmér polgármestert. Annak meg addig könyörgött, hogy hozassa vissza Kőrösre, innen a „bolondok közül”. Megígérte, hogy otthon megjavul, és nagyon jól fogja viselni magát. Végül is Dezső Kázmér megsajnálta, és attól kezdve Karcsika újra róhatta a kőrösi poros utcákat, a megszokott programja szerint. Sokan bíztak rá küldeményeket, amiket becsülettel kézbesített. A rábízott feladatot panasz nélkül, megbízhatóan teljesítette. Ez okozhatta a szerencsétlen ember halálát. 1945 után, egy kemény téli reggelen, a Kocséri út szélében megfagyva találták.

Így ért véget Bacsó Karcsi földi pályafutása, aki pótolhatatlan űrt hagyott maga után.” Ami az újságokat illeti, mintha Karcsika néhány évig betartotta volna fogadalmát, hiszen évekig nem lehet olvasni „csínytevéseiről”. Mígnem 1943 szeptemberében a Hírlap tudósítója felháborodva írja, hogy vasárnap a 3 órás mozi előtt, a Benedek-ház járdáján „letolta alsóneműjét az őt csúfoló suhancoknak, és közben csupasz ülepét paskolta”. Az akciónak a szolgálatos rendőr vetett véget. Ez volt az utolsó hír Bacsó Karcsikáról, pedig már-már megszokott látványosság volt a városi korzón.

Nem sokkal a háború után újabb „jelenség” sétált a városközpontban. Sokkal ártatlanabb, szelídebb, szótlan, ám Karcsikánál ijesztőbb volt. Teljesen rapszodikusan öltögette nyelvét a korzó megdöbbent járókelőire. Feltűnően keskeny és hosszú nyelvét hihetetlen ügyességgel tudta az álla alá nyújtani. Miközben egy mukkot sem szólt. Kökény Pöszének hívták. Ő volt az utolsó, szabadlábon járó „csendes bolondja” a városnak.

Tóth Barna

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...