fbpx

FRISS HÍREK

A hét második felében már lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra

- Advertisement -

Vasárnaptól kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amelyben háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket – mondta György István, az országos oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.

Augusztus 1-jétől a háziorvosok a közelükben élő oltatlan, 60 éven felülieket önkéntes orvosok és orvostanhallgatók segítségével kereshetik fel annak érdekében, hogy javasolják számukra vakcina felvételét. Az orvostanhallgatók ki is rendelhetők a feladatra, munkájukért pedig díjazást kapnak. Az oltási munka során a háziorvosok, illetve az egyetemek által kijelölt orvos felügyelete mellett az egészségügyi képzésben részt vevő egyetemisták be is adhatják az oltásokat.

György István beszámolt arról is, hogy a hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot a www.eeszt.gov.hu honlapon azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...