fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Felújítási munkák kezdődnek a Kecskemét-Kerekegyháza összekötő úton

- Advertisement -

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Magyar Falu Program keretein belül burkolatfelújítási munkák kezdődnek 2021. július 19-én a Kecskemét-Kerekegyháza összekötő úton. A munkálatok félpályás korlátozások mellett zajlanak, emiatt az érintett szakaszon közlekedők hosszabb menetidővel számolhatnak.

Az 5218-as számú Kecskemét-Kerekegyháza összekötő út közel 2 kilométeres szakaszán végeznek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kecskeméti mérnökségének szakemberei nagyfelületű burkolatfelújítási munkákat. A beruházás első ütemében 2021. július 19-én és 20-án, vagyis hétfőn és kedden a marási míg, július 26. és augusztus 4. között a burkolatmegerősítési beavatkozásokat, aszfaltozásokat végzik el.

Munkálatok idején a félpályás korlátozás és jelzőlámpás forgalomirányítás lesz érvényben, ugyanakkor a szakemberek arra is készülnek, ha a forgalom nagysága szükségessé teszi, akkor időszakosan jelzőőrös irányításra állnak át. Az autóbusz megállóhelyek átépítésének idejére ideiglenes autóbusz megállóhelyek kerülnek kialakításra, ugyanakkor az aszfaltburkolat építéssel érintett szakaszokon egy-egy megállóhely átmenetileg nem lesz használható.

Hasonló cikkünk:  Az 52-es főút fáinak kijelölése indokolt volt, de kivágásukra egyelőre nincs szükség

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a munkaterület környezetében fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozások és egyéb jelzések betartása mellett közlekedjenek. A javítási munkák idején időszakosan hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A szakemberek a közlekedők türelmét és megértését kérik a felújítási munkák idejére, a beavatkozásokat az ő érdekükben végzik el.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...