fbpx
13 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Kásler Miklós lemondását követelte a Hősök terén tüntető több ezer egészségügyi dolgozó

- Advertisement -

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara  nagygyűlést hirdetett szombat délelőttre a Hősök terére. Az eseményre szólító felhívás szerint „az egészségügyi szakdolgozók által nyújtott szakmai tevékenység szolgálat, ami azonban nem jelenthet szolgaságot”.

Az érintettek az új szolgálati jogviszony miatt is tüntetnek, az ugyanis az ápolókra terheket rótt, a mellettük dolgozó orvosok viszont béremeléshez jutottak. Az ápolók és a szakdolgozók viszont nem kaptak jelentős béremelést, így tovább nőtt az orvosok és a velük dolgozó ápolók közötti bérszakadék.

A MESZK szerint egy hosszú folyamat végeredménye ez a nagygyűlés, folyománya az elmúlt időszak egyoldalú kommunikációjának, annak, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg a szervezet, így az általuk képviselt szakdolgozók jelzéseit – sem a tárgyalóasztaloknál, sem levélben.

A demonstrálók többsége fehér pólóban vagy ingben jelent meg, és fehér lufit tart a kezében. Nem sokkal 10 óra előtt nagyjából a Hősök tere fele telt meg a demonstrálókkal, akik 2-3 ezren lehettek a 24.hu szerint.

A nagygyűléshez több szakszervezet is csatlakozott, többek között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke szólalt fel elsőként, miután a tömeg az összefogás szóra elengedte a fehér lufikat. Az elnök azt mondta, a márciusban életbe lépett törvény miatt akkor nem tudtak tüntetni, mert a járvány miatt a betegek mellett volt a helyük. Pedig már akkor össze kellett volna gyűlnünk – mondta Balogh Zoltán, aki szerint a szabályozás súlyos ellentmondásokat, hiányosságokat és méltánytalanságokat tartalmaz, így jogos az elfáradt szakdolgozók elégedetlensége.

Hangsúlyozta, közel 3 ezer szakdolgozó nem írta alá márciusban az új szerződést. „Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek“ – mondta Balogh Zoltán, kiemelve: sokan kényszerből írták alá szerződésüket.

Hasonló cikkünk:  Orbán Viktor idén marad Budapesten beszédet tartani március 15-én

A nagygyűlésre meghívták Pintér Sándor belügy- és Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert is. Egyikőjük sem jelent meg, de mindketten levelet küldtek, amelyet felolvastak a demonstrálóknak. A két miniszter nevét óriási füttykoncert fogadta, majd

a tömeg Kásler Miklós neve elhangzása után skandálni kezdte, hogy „Mondjon le!”

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke felszólalásában támogatásáról biztosította a szakdolgozókat, és azt mondta: nélkülük nincs korszerű egészségügy.

Kincses Gyulát Üveges Péterné, a Magyar Szakdolgozói Kamara fekvőbeteg ellátási alelnöke követte a felszólalók sorában. Meghökkentő statisztikát tárt a tüntetők elé:

már 2019-ben 5250 ápoló hiányzott a rendszerből. A márciusban a szolgálati jogviszonyt alá nem írókkal és az azóta távozókkal együtt jelenleg 8-10 ezer ápoló hiányzik a betegellátásból.

Miniszterelnök úr, a munkát mi elvégeztük

– utalt arra, hogy a járvány idején megfeszített erővel látták el a betegeket.

Elvárjuk, hogy a törvény ne vonatkozzon a szakdolgozókra, és elvárjuk a közalkalmazotti jogviszony visszaállítását és a társadalmi elismerést

– mondta.

A demonstráció vége felé Balogh Zoltán, a MESZK elnöke egy kiáltványt ismertetett, amelynek pontjai között szerepel, hogy legyen prioritás az egészségügy és a szakdolgozók ügye. Kérik a szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállítását is, illetve hogy szeptember 1-től 30 százalékos béremelésben részesüljenek. Ezen felül 2022 január 1-től a szakdolgozói bértábla az orvosihoz való igazításának követelése is a kiáltványban szerepel, amelyet eljuttatnak a döntéshozókhoz.

A szakdolgozók tüntetését néhány oltásellenes demonstráló zavarta meg. Kincses Gyula MOK-elnök beszéde közben egyikük hangosbeszélőn kiabálta be: „a betegek és a károsultak mellett mikor állnak ki?”

Az oltáselleneseket a rendőrök a tüntetés idejére elkülönítették a tömegtől.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...