fbpx
16.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Karácsony Kecskeméten: Az emberek kormányát hozzuk majd létre

- Advertisement -

Karácsony Gergely az MSZP és a Párbeszéd előválasztási miniszterelnök-jelöltje új rendszerváltást hirdetett Kecskeméten. Mint mondta, 1989-1990-ben nagyot hibáztak az akkori politikusok, akik magukra zárták az ajtót és megbeszélték, milyen országot képzelnek el. Ezt a hibát nem szabad elkövetni újra – mondta az ellenzéki politikus.

Az emberek kormányát fogjuk megalakítani. Olyan kormányt, amely mögött embertömegek véleménye és akarata áll. Amely nem a kiváltságosok, a Mészáros Lőrincek országát építi majd, hanem mindenkiét. Nem az 1% kormányát, hanem a 99% kormányát – fogalmazott.

Karácsony Gergely szerint már most is figyelnek az emberek véleményére, ezért is bízzák rájuk, hogy mondják meg, ki legyen az, aki vezeti az ellenzéket Orbán Viktor ellen. De nem az ő ellenzéki verzióját, egy vezért állítanak majd ki. Az ellenzéknek egy csapatjátékosra van szüksége – tette hozzá.

A főváros vezetője elmondta még, hogy olyan országot képzel el, ahol nem kell félnie senkinek, hogy az állásába kerül, ha ellenzéki eseményen vesz részt. Egy olyan országot álmodott meg, amelyet nem árusítanak ki az oroszoknak és a kínaiaknak – szögezte le. Egy olyan országban hisz Karácsony Gergely, amelynek vezetője nem különböztet meg és sarcol meg önkormányzatokat aszerint, hogy ellenzéki vagy kormánypárti politikus vezeti azokat.

Hasonló cikkünk:  Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

Az utcafórum végén a Bács megyei kettes körzetben Király Józsefet ajánlotta az előválasztók figyelmébe, aki az MSZP megyei elnöke és önkormányzati képviselő Kecskeméten. Azt mondta róla, hogy igazi helyi politikus, egy valódi lokálpatrióta, aki régóta benne van a helyi közéletben. Az egyes körzetben pedig a jobbikos Lejer Zoltánt nevezte meg, mint aki a választók támogatására érdemes. A beszéd után többen fotózkodtak Karácsony Gergellyel, míg mások pár szót váltottak vele.

A Karácsony Gergellyel készült interjúnkat hamarosan olvashatják a KecsUP-ban.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...