fbpx

FRISS HÍREK

Közel félmillió forint egy négyzetméter ingatlan Kecskeméten

- Advertisement -

Fordulatokkal teli évet zárt a magyar ingatlanpiac

A már két éve jelen lévő világjárvány okozta gazdasági válság közepette senki sem gondolta volna, hogy az ingatlanárak merőben más irányt vesznek 2021-ben. A pozitív trend az ország minden régiójának ingatlanpiacát érintette, kisebb-nagyobb áremelkedést okozva. A 2020-as év végén megjelent előrejelzések -2 és +4% közötti árváltozást prognosztizáltak a tavalyi évre vonatkozóan, ám ezt már a második negyedévben túlszárnyalta a kínálati árak emelkedése országos szinten.

Az országos átlagár emelkedése a 2021-es évben meghaladta a 15%-ot az eladó lakóingatlanok esetén – derült ki egy hazai ingatlanhirdető- és kereső portál friss ingatlanpiaci elemzéséből.

A Dél-Alföldön átlagosan 7,7%-kal nőttek az ingatlanárak

A hirdetési portál felmérése szerint közel 15%-kal nőtt az átlagos négyzetméterár vidéken a tavalyi évben. A kínálati oldalon felhajtóerőként hatott az állami támogatások közül a széles körben igényelhető falusi csok, amelyet már több, mint 20 ezer család igényelt a támogatás indulása óta a különböző régiókban. Ezzel szemben a keresleti oldalt mind a pandémia, mind a folyamatosan dráguló lakásárak erősítették.

A Dél-Alföldi régió ingatlanpiacán szintén pozitív árváltozást okozott a tavalyi évben végigsöprő növekvő tendencia. A portál által regisztrált áremelkedés valamivel 10% alá tehető, ám megyei összetételben igen eltérőek az eredmények. Békés megyében kiugró, 15,2%-os átlagos áremelkedést regisztrált a portál, ezzel szemben Csongrád-Csanád megyében csupán 3,71%-kal nőttek az árak átlagosan. Bács-Kiskun megyében az országos tendenciával ellentétben a vizsgált időszakban elenyésző mértékben nőtt a megyei átlagos négyzetméterár, mindössze 2,6%-kal.

Hasonló cikkünk:  Sok sofőr nem foglalkozik a stoptáblával Kecskeméten

A kertes házak és a panelek voltak a legnépszerűbbek Bács-Kiskun megyében

A portál évértékelő elemzésében azt is megvizsgálta, hogy mely ingatlantípusok voltak a vevőjelöltek kedvencei a 2021-es évben. A statisztikákon jól látható, hogy az országos tredhez hasonlóan Bács-Kiskun megyében is a családi házak iránt érdeklődött a legtöbb ingatlanvásárló. A tendencia hátterében leginkább az állami támogatások adta lehetőségek és a pandémia okozta karantén-hatás húzódik meg. Kiugró kereslet övezte a nagykőrösi, de a kecskeméti kertes házakat is. Emellett az újra reneszánszukat élő panellakások iránt is megugrott a kereslet 2021 második felében. A megyei átlagár több, mint 20%-kal ugrott meg a tavalyi évben, ezzel megközelítve az országos átlagárat is.

Bács megyei és kecskeméti ingatlanárak
Bács megyei és kecskeméti ingatlanárak

Közel félmillió forint volt a négyzetméterenkénti átlagár Kecskeméten

Már a 2020-as év végén megfigyelhető volt a kecskeméti ingatlanárak növekvő dinamikája, amely 2021 májusában tetőzött: ekkor elérte a négyzetméterenkénti átlagár a 443 ezer forintot. A májust követő hónapokban korrekciót mutattak a statisztikák, ám a harmadik negyedévtől kezdődően újra folyamatos áremelkedés vette kezdetét – egészen az év végéig. A portál 2021. decemberi statisztikája szerint a kecskeméti eladó ingatlanok esetén 468 ezer forint volt az átlagos kínálati ár négyzetméterenként, amely 9%-os emelkedést jelent az év elején regisztrált átlagárhoz képest.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...