fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Nem akarnak monstrumot a Dobó körútra, lakossági fórum volt az Univer beruházásról

- Advertisement -

A kecskeméti önkormányzatétól teljesen eltérő álláspontot képviselnek a Dobó körúti és környékbeli lakosok, illetve azok a kecskeméti civil egyesületek, akik nem támogatják, hogy a volt Domus parkoló helyére megépüljön a tervezett 2+3 emeletes Univer parkolóház és üzletház.

Ez derült ki a tervezett beruházásról szóló lakossági fórum után, amit teltház előtt tartottak március 24-én a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában. A vitaestet a belváros önkormányzati képviselője, Király József (Szövetség) szervezte, ahol csak úgy záporoztak az ellenvélemények a Városházát és a beruházást képviselő Falu György (Fidesz) alpolgármesterhez és Öveges László főépítészhez. Meghívást kapott a fórumra a beruházó Univer is, de a cég képviseletében nem jelent meg senki sem. Az eseményre azután került sor, hogy március 9-én a Dobó körúti lakosok és több civil egyesület közös tüntetést tartott a beruházás ellen.

Évente 132 kecskeméti hal meg a rossz levegő miatt

Király József a fórumot dr. Nagy Béla építész által nemrég tartott előadásának egy videórészletével nyitotta meg, amiben a professzor elmondta, hogy évente 132 kecskeméti (háromnaponta, több mint egy ember) hal meg a légszennyezettség következtében. Szerinte a város belsőmagjában lévő két és háromsávos utakat felül kellene vizsgálni és itt csak olyan fejlesztést javasolt megvalósítani, ami nem növeli tovább az autóforgalmat.

Fotó: Kecskemét múltja és jelene Facebook csoport

Öveges László kapta meg ezután a szót, aki szerint is nehéz lenne vitatkozni Naggyal, amit úgy egészített ki, hogy védjük meg magunkat attól, hogy belefulladjunk a sok autóba. Ezután a főépítész azt a kérdést tette fel, hogy

az Univer parkolóház értelmezhető-e az első lépésnek a belváros tehermentesítésében.

Ezen a ponton a közönségből többen is felnevettek, és sokan hangos nemtetszésüknek adtak hangot. Öveges érvelésében a parkolóházzal megszűnhetnének a környékbeli parkolók, amivel a felesleges autózást csökkentenék. A főépítész hosszasan beszélt még az úgynevezett hurkos közlekedési irányítási rendszerről, és azt is mondta, hogy ez nem egy pláza lesz, ami helytelenül elterjedt a közbeszédben. És megjegyezte azt is, hogy ez nem egy monstrum lesz, amit szintén egyre többet hallani, ugyanis még el sem kezdődött az épület tervezése. A képek, amik eddig megjelentek, azok csupán látványtervek. Végül tájékoztatta a jelenlévőket arról is, hogy a 2005-ben megalkotott, de 2008 óta változatlan városi közlekedési koncepció felülvizsgálatra kerül.

Öveges László főépítész – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aula, 2022. március 24.

Az élhető és emberközpontú belvárosra igent mondanak, de több betont már nem kérnek

A Városi Civil Kerekasztal – Fenntartható Fejlődés Szakkerekasztal képviselője elmondta, hogy korábban számos civil egyesület véleményezte a városi fejlesztési dokumentumokat, amik jó irányt mutattak. Eddig – fordított egyet a mondatán a több egyesületet magába foglaló Szakkerekasztal szóvivője – mert most mintha megállt volna ez, sőt, rosszabbra is fordult a megkezdett út. A lakosság és a civilek nyitottak a párbeszédre, a Dobó körúti lakosok ezt kétszer is megtették, amikor az optimális parkolási lehetőségeket keresték az elmúlt években. Arról is beszélt a szóvivő, hogy a civilek

  • támogatják a Kiskörúton belüli zéró kibocsátású zóna megvalósítását,
  • a belváros jelenlegi közlekedési rendjének újragondolását, illetve
  • a belváros tehermentesítését, és minden olyan fejlesztést, ami Kecskemét klímastratégiájával megegyezően az emberközpontú és élhető városfejlesztést segíti elő – fogalmazott a városvédő civil.

A nagy tapsot kapó civil hozzászólás után a Fűrészfogas házak nevében felszólaló közös képviselő kiemelte: a rossz levegő már így is komoly problémát jelent, a parkolóház híre igencsak komoly felbolydulást okozott a tulajdonosok körében, akik ezért

nem kérnek több betont.

Végül azt kérdezte Öveges László főépítésztől, hogy jelenleg milyen fázisban tart a beruházás.

Öveges válaszában arról tájékoztatta a közönségét, hogy az épület tervezése nem indult még el; a szokottnál jóval több vélemény érkezett be az önkormányzathoz; és az Univer és az önkormányzat között megszületett szerződés egy parkolóház és üzletház felépítéséről szól.

Falu György (Fidesz) alpolgármester ekkor lépett az élénk és a felszólalókra kritikusan vagy tetszéssel reagáló aktív közönség elé. Az alpolgármester a beszédét onnan kezdte, hogy a szilárdburkolatok növekedése és a fák kivágása a város egészében problémát jelent, ezen igényüket a lakosok az önkormányzathoz is eljuttatják, tehát a lakosság mindezért nagyban felelős. De arról is beszélt Falu, miközben hangosan többen is arra kérték, a tárgyról beszéljen, hogy a külvárosban élők is be akarnak jönni a belvárosba ügyet intézni, dolgozni vagy a gyermeküket elkísérni az iskolába.

Falu György (Fidesz) alpolgármester – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aula, 2022. március 24. / Fotó: Tancsa János

Erre a megnövekedett forgalomra az alpolgármester szerint a parkolóház építése a megfelelő válasz, mert így csökkenthető a parkolót kereső autók által megtett plusz kilométerek hossza. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy Kecskemét nagyot lépett előre az elektromobilitás területén, egyre növekszik az elektromos autók száma, maga is azzal jár – jegyezte meg, illetve a város buszparkja is ebben az irányban fejlődik, mert az a cél, hogy minél többen használják a közösségi közlekedést. Az alpolgármester – táptalajt is adva egy következő kérdésnek – felemlegette a 20 évvel ezelőtti Malom-ügyet is, ami ellen akkor a forgalomnövekedés miatt tiltakoztak. (A Malom-ügyről nemrég itt írtunk a kecsup-on.)

Hasonló cikkünk:  Király József a közös polgármesterjelöltje a Szövetségnek, a DK-nak, az LMP-nek és az MSZP-nek

Záporoztak a kérdések – miért nem jött el az Univer képviseletében senki sem?

Ezután egy Dobó körúti lakos ragadta meg a szót, aki Falura reagált, ha valóban az a cél, hogy növekedjen a közösségi közlekedést használók száma, és sokat is költöttek már rá, akkor miért az autós közlekedést részesítik előnyben? De azt is odaszegezte az alpolgármesternek, miért nem a szerződés kötés előtt kérték ki a helyi lakosok véleményét.

Egy fiatalember azt kérdezte, hogy kinek az érdekét szolgálja ez a beruházás, a vállalkozóét vagy a szélesebb értelemben vett belvárosiakét? Egy másik civil egyesület nevében felszólaló azt kérdezte, hogy miért nincs környezetvédelmi hatástanulmány? Valaki pedig azt, hogy mekkora forgalomnövekedést fog generálni a beruházás? Megint egy másik közösképviselő a Batthyány utcáról azt vetette fel, hogy miért nem jött el az Univer képviseletében senki sem, hol van a beruházó?

A Kecskeméti Városszépítő Egyesület képviselője egy dokumentumból olvasott fel egy részletet, amiben

az országos főépítész a Domus előtti területre a 12,5 méteres tervezett épületmagasságot túlzónak tartja, annak a környezetéhez igazodó csökkentését tartja szükségesnek.

A Városszépítő építésze azt is hiányolta, hogy Kecskemétnek nincs friss komplex zöldfelület koncepciója, utoljára ilyet a nyolcvanas években készítettek. És arra is rákérdezett, hogy történt-e arra vonatkozó felmérés, hogy a meglévő mélygarázsok mennyire kihasználtak? A parkolóház építése előtt ugyanis hasznos volna egy átfogó felmérést készíteni és okos közlekedésirányítással újragondolni a belvárosi közlekedést.

A következő hozzászóló arra emlékeztette a döntéshozókat, hogy az országban Kecskemét volt az a város, ahol először tiltották ki a város főteréről az autókat. Most is olyan alternatív megoldásokat kellene mutatni, ami a tehermentesítést, az élhetőséget segíti, és nem az autóforgalmat növeli. Egy Horváth Döme körúti lakos hasonlóan azt vetette fel, miért akarnak a városszívébe mindent bezsúfolni? Miért nem keresnek külsőbb helyet a parkolóháznak, például a volt KTE pályán? Bodrozsán Alexandra képviselő az önkormányzat és a beruházó közötti szerződés megismerhetőségére kérdezett rá, az átláthatóság fontosságát kiemelve.

A Dobó körúti lakosok hatalmas molinón üzenik: „Levegőt!” Március 9-én tüntetést tartottak a tervezett Univer parkolóház és üzletház ellen / Fotó: Dobó körúti lakosok

Király József pedig annak adott hangot, hogy négy sávon nem lenne szabad behozni az autókat a városmagba, azokat olyan helyen kell elhelyezni, hogy ne növekedjen a belvárosi autóforgalom. A Szövetség politikusa megismételte, az őszi közgyűlésen is elmondta már, hogy ez a beruházás nem szolgálja az élhető belvárost.

Egy volt Dobó körúti lakos pedig úgy fogalmazott, mélységesen felháborító az, hogy nem tájékoztatták a helyi lakosokat a szerződéskötés előtt. És aggódva tapasztalja, hogy a nyarak egyre melegebbek, és egy ilyen hatalmas monstrum épület pedig csak tovább fokozza majd ezt a hőségét.

Egy nyugdíjas hölgy pedig éles kérdést tette fel arra vonatkozóan, hogy hol képződött a kecskeméti főépítész? Márcsak azért is, mert például Nyíregyházán vagy Győrben már felismerték azt az építészek, hogy a belváros közepébe nem építenek felszíni parkolóházat, ennek ellenére Kecskeméten pedig mégis ezt tervezik. És visszautalt Falu György azon mondatára, amikor előhozta a Malom-ügyet. Ha akkor is gond volt a megnövekedett forgalom, akkor most miért építenek újabbat? Vancsura István (Szövetség) képviselő, aki a közgyűlés által felállított Univer beruházást vizsgáló munkacsoportot vezeti, egyrészt a parkoló- és üzletház ellen emelt kifogást, másrészt pedig arra bíztatta a lakosokat, éljenek állampolgári jogaikkal és aktívan lépjenek fel a céljuk érdekében.

A tervezett Univer beruházásról szóló lakossági fórum több mint két órán át tartott. A sok kérdés és a sok kritika mellett többször is elhangzott az az igény a felszólalók részéről, hogy szükség lenne további megbeszélésekre, ahol jelen van a helyi lakosokon és civileken kívül az önkormányzat, illetve a beruházó Univer is. A fórum egyik vendég főszereplője Falu György alpolgármester volt, aki sok más témában gyakran szerepel a közforintokból működő önkormányzatinak hívott sajtóban, viszont ebben az ügyben már ő sem kapott nyilvánosságot, sem a KTV, sem a hiros.hu nem volt jelent. A fórumot mielőtt lezárta volna Király József képviselő Öveges László főépítész azzal zárta:

láthatóan nem közeledtek az álláspontok egymáshoz, viszont talán van egy pont, ahol volt egyetértés, az pedig, hogy hosszú évek után felülvizsgálatra kerül a város közlekedési koncepciója, amiben kulcsfeladat lesz a belvárosi közlekedés ügye.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...