fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Hoppál újráz

- Advertisement -

Hoppál Péter lesz újra a kulturáért felelős államtitkár. Az alapján, hogy milyen kevés emléket hagyott maga után, amikor 2014 és 2018 között már volt ugyanebben a pozícióban, nagy izgalmakra nem kellene számítani.

Csakhogy a legutóbbi államtitkársága óta Hoppál lett a Fidesz egyik legaktívabb Facebook-harcosa, aki pont annyira tolja túl a legbutább mémek terjesztését, mint amennyire a rajongást a miniszterelnök felé.

A most 49 éves, eredetileg egyházzenész és karnagy, majd iskolaigazgató pécsi politikus országosan akkor lett ismert, amikor 2013-ban a Fidesz szóvivője lett. Ez a Fidesz esetében nem az a nagyon kreatív munka, eleget is tett a feladatnak: felmondta azt, amit előírtak neki, legyen az a tüntetőkre lövetésre személyesen utasító Gyurcsány Ferenc vagy a trafikokról szóló égbekiáltó hazugság. És bár ő maga is megpróbált azzal érvelni egy – a Bajnai Gordonról szóló hazugság miatt indított – perben, hogy pártszóvivőként csak szolgaian felolvassa az elé tett sajtóanyagokat, a Kúria jobb véleménnyel volt a mindenkori Fidesz-szóvivőkről, de legalábbis Hoppálról, mert úgy ítélték meg, hogy „szuverén személyiség, saját gondolatokkal, meggyőző érvrendszerrel”, így felelős a szavaiért is.

Ha maradt volna szóvivő, minden bizonnyal ő lett volna az első, akik mémekkel válaszol sajtótájékoztatón a kérdésekre. De mielőtt ez megtörténhetett volna, jött az első kulturális államtitkársága.

Nehéz összefoglalni, hogy milyen örökséget hagyott hátra az első államtitkársága alatt. Ő maga például szívesen hangoztatja, hogy

„Soha annyi kulturális fejlesztés nem volt a millennium óta, mint az én négy évem alatt.”

Amikor a komolykodó államtitkárságnak vége szakadt 2018-ban, akkor robbant be igazán Hoppál, a politikai filozófus. Volt miért rákapcsolnia. Hoppál a pécsi Fidesz vezetőjeként volt kénytelen átélni azt, hogy a 2018-as választáson a független Mellár Tamás elvitte a város egyik mandátumát, a 2019-es önkormányzati választáson pedig az ellenzéki polgármester-jelölt, Péterffy Attila győzött.

Ennek ellenére Hoppál maradhatott a pécsi Fidesz vezetője, ezt pedig bőven túlkompenzálta. Az önkormányzati választás miatti frusztráltsága valamiért a lehülyézett budapestieken csattant, azzal a mémmel, hogy Budapestet megölte az emberi butaság. (A szintén ellenzéki városvezetőt választó pécsiekkel Hoppál kíméletesebb volt.)

Hoppál egyébként nem szakadt el teljesen az Emberi Erőforrások Minisztériumától azután sem, hogy Kásler Miklós Fekete Péterre cserélte le. A kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos lett, ezért havi 1,3 milliót kapott az Emmitől.

Hasonló cikkünk:  Kamu igazoltatásokkal csaltak ki TAO-pénzeket a KTE kézilabdacsapatánál

A kampányban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Pécs főterén egyszerűen kihúzta a kábelt abból a kivetítőből, amelyen az ellenzéki jelöltek kampányfilmjeit adták. Arra, hogy miért tette, egészen kacskaringós válaszokat adott. Előbb azt mondta, hogy „polgári engedetlenségből” cselekedett, mert szerinte példátlan, hogy folyamatos menjen egy főtéri kivetítőn a politikai propaganda. Aztán módosított, és azt mondta, hogy a magyar kormánypárti sajtót ért nemzetközi baloldali hackertámadásra adott egyértelmű, de határozott választ.

De még ezen is változtatott, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy elnémította „azt a hazugságözönt”, amely a kivetítőből „folyamatosan ordított napok óta a védtelen járókelők fülébe, fertőzve az agyukat”. Majd nemrég újabb, minden bizonnyal nem utolsó magyarázatot adta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Eszerint ő ugyan elviselte, hogy az ócska baloldali propagandát sugárzó kivetítő csak úgy ontotta a hazugságokat, „de az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor az ’56-os baranyai hősök sajtótájékoztatót szerettek volna tartani a megyeházán. Arra akarták kérni ezek a tiszteletreméltó idős emberek a pécsi választókat, hogy a kommunistákkal jogfolytonos baloldal helyett Kővári Jánost és engem támogassanak. Csakhogy behallatszott a sajtótájékoztatóra kijelölt terembe a propagandát árasztó hangszóró. Méltatlan lett volna, ha nyolcvanöt-kilencven éves, Kádár börtöneit megjárt hősöknek ilyen hazugságok hangzavarában kell beszélniük, úgyhogy kimentem, és arra kértem a kivetítőre vigyázó biztonsági őrt, hogy legalább erre a kis időre állítsák le. Azt mondta, nem teheti, a főnöke pedig rám nyomta a telefont, úgyhogy intézkedtem. A jegyzőkönyv kedvéért: nem rongáltam meg semmit, csak széthúztam három kábelt”.

Mindenesetre a választókerületi választási bizottság az akcióért megbüntette félmillió forintra, de egy szinttel feljebb a Nemzeti Választási Bizottság 20 ezer forintra mérsékelte a büntetést. Egyébként most már kimondottan büszke a választási szabályok megsértésére. Hoppál Péternek csak Hoppál Péter lehet a kihívója, ha apró figyelmességekkel lehet jelezni a feltétlen lojalitást.

via 444.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...