fbpx
19 C
Kecskemét
2022. május 17., kedd

FRISS HÍREK

Ingyenessé tette a bajai önkormányzat a tömegközlekedést, a kormány szerint jogellenesen

Ingyenessé tette az ellenzéki vezetésű önkormányzat Baján a tömegközlekedést, a kormány szerint jogellenesen. Az indok: a veszélyhelyzet. Május 15-től az utazók ingyenes utazást garantáló dokumentumot válthatnak ki a Városházán. De mi van a turistákkal vagy azokkal, akik csak a hétvégére utaznak haza? Inkább tűnik mindez szivatásnak az ITM részéről az ellenzéki várossal szemben, mint konstruktív hozzáállásnak. Főleg úgy, hogy ingyen lehetett autóval parkolni a pandémia ideje alatt, miközben az lenne a cél elvileg, hogy minél többen használják a tömegközlekedést. 

Az év elején vált ingyenessé a tömegközlekedés Baján. Nyirati Klára polgármester szerint az eddigi tapasztalatok jók. Elégedettek a kezdeményezéssel az utasok is, akik szerint jóval többen használják a járatokat – számolt be az ATV Híradó.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint viszont vissza kell állítani a fizetős tömegközlekedést. A tárca szerint a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé az önkormányzatoknak a különféle közszolgáltatások díjainak módosítását. A minisztérium két hónap határidőt adott a rendezésre.

Hasonló cikkünk:  Bács-Kiskun megyei bűnszervezet 8,7 milliárdos kárt okozott, 67 fő vádlott

A bajai önkormányzat kezdeményezni kívánja a parlamentnél, hogy az ilyen esetekre dolgozzon ki egy megfelelő jogszabályt.

Ingyenes, de meg is bírságolhatnak

A kényszerűen bevezetendő új szabályozás értelmében május 15-től lehet kiváltani a városházán az ingyenes utazást garantáló dokumentumot, ennek hiányában az ellenőrök büntethetik az utazókat. Ez a rendszer két hónapos türelmi időt követően, azaz július 14-től lép életbe. A 6 évnél fiatalabbak és a 65 évnél idősebbek törvényi felhatalmazás alapján regisztrációs jegy nélkül is utazhatnak, mások viszont pótdíj fizetésére kényszerülhetnek – írja közösségi oldalán a bajai önkormányzat.

Hasonló cikkünk:  Bács-Kiskun megyei bűnszervezet 8,7 milliárdos kárt okozott, 67 fő vádlott

Ez azt jelenti, hogy bár az utazás ingyenes marad, de ha valaki nem vált regisztrációs jegyet (ami plusz költséget jelent a bajai önkormányzatnak) megbüntetik. De arra viszont nincs válasz, ha valaki hazalátog a hétvégére vagy turistaként megy a dunai városba, de nincs nyitva a Városháza, hogyan jut regisztrációs jegyhez. Erre azért az első pillanattól fogva gondolni kellett volna.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...