fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Interjú Uros Djuranoviccsal, a KTE montenegrói csatárával

- Advertisement -

A Kecskeméti TE labdarúgói a héten Szlovéniában edzőtáboroznak, remek körülmények között készülnek a bajnoki rajtra. Az edzéseken túl két edzőmérkőzés is szerepel a programban, tegnap a csapat le is játszotta az első meccsét – a szlovén II. osztályban szereplő, oda idén feljutó – NK Kety Emmi Bistrica gárdáját 3-1-re sikerült felülmúlni, első gólunkat az új igazolás, Uros Djuranovics szerezte.

A mérkőzést követően megkérdeztük az eddigi tapasztalatairól, első benyomásairól:

Most az a legfontosabb, hogy ezt az előszezont lehetőség szerint sérülések nélkül hozzuk le, emellett minél jobban megismerjük egymást és csapattá formálódjunk. Természetesen nekem azért öröm, hogy sikerült megszereznem az első gólomat, és bízom benne, hogy jön majd a folytatás is. Én azt gondolom, hogy az első két mérkőzésen jól néztünk ki ebben az időszakban, sok jó dolgot láttam a csapattól.”

Majd hozzáfűzte:

„Jó körülmények között dolgozhatunk itt Szlovéniában, mindent megkapunk, amire szükségünk van. Jó edzéseink vannak, a munka is jól halad. Bízom benne, hogy sérülések nélkül térhetünk haza Kecskemétre, ahol folytathatjuk majd tovább az itt megkezdett munkát. Nagyon jó a kollektíva, a stáb és a játékosok is nagyon kedvesek velem, ugyanez részemről is igaz, úgyhogy jól érzem magam.

Hasonló cikkünk:  Utánpótlás férfi kéziválogatott találkozót rendeztek Lakiteleken

Djuranovics a KTE jelenlegi legértékesebb játékosa

A mértékadó Transfermarkt honlapja szerint Djuranovics a KTE jelenlegi legértékesebb játékosa, az értéke 700 ezer euró, míg a csapat kerete együtt 3.64 millió eurót ér. A lila-fehérek ezzel a 12 csapatos NB/I legkisebb értékű keretével rendelkezik, előttük a Zalaegerszeg található, 5.85 millió eurós kerettel. A mezőnyből magasan kiemelkedik a Ferencváros, amely keretét 42.8 millió euróra taksálja a Transfermarkt. Érdekesség, hogy a KTE-vel együtt feljutó Vasas kerete 7.58 millió eurót ér.

Djuranovics az NB/I-ben a 43. legértékesebb játékos, a jelenlegi a legmagasabb az értéke, 2016-ban, amikor az FK Iskra Danilovgrad csapatában szerepelt, még csak 50 ezer eurót ért. Az elsősorban középcsatár pozícióban szereplő Djuranovics támadó középpályásként és jobbszélsőként is bevethető. A 2020-21-es szezonban a csatár a szerb szuperligában, a Kolubara csapatában 13 gólt szerzett és két gólpasszt adott (27 mérkőzésen), a szerb kupában is két találatot jegyzett (három meccsen). Djuranovics ezzel a Kolubara házi gólkirálya lett, de a szerb góllövőlistán is az élbolyban zárt, csak a Partizan Belgrád és a Crvena Zvezda játékosai előzték meg.

Djuranovics eddig három alkalommal szerepelt a montenegrói válogatottban, legutóbb idén június 07-én, a finnek elleni Nemzetek Ligája találkozón játszott.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...