fbpx
11.5 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

Szombaton elrajtolt az OTP Bank Liga, a KTE a Vasast fogadta a Széktói Stadionban

- Advertisement -

2015 után játszott ismét elsőosztályú labdarúgó mérkőzést a Hírös városi gárda, a várakozásokat jól jelezte a mérkőzés nézőszáma, 2527-en tekintették meg a találkozót. A meccset megnézte Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya is, akinek népszerűségét jól jelezte az, amikor megjelent a VIP páholyban és észrevették, sorra kérték meg egy közös fotóra, ő pedig mosolyogva és fáradhatatlanul tett eleget a kéréseknek. A rendező igyekezett megadni a módját a debütálásnak, amikor fővárosi katonazenekar játszotta el a himnuszt.

Marco Rossi és Filus Andor a KTE ügyvezetője / kecsup.hu

Nem bírt a Vasas a tíz emberrel játszó kecskemétiekkel

A meccs alakulását alapvetően befolyásolta az a jelenet, amikor a 39. percben egy remek mélységi kiugratás után Radót Sági csak szabálytalanság árán tudta feltartóztatni (szerencsére még a tizenhatos vonala előtt), ezzel a tiszta gólhelyzetet ugyan megakadályozta, de a játékvezető kiállította a hazai jobbhátvédet. A technikás Vasas igyekezett élni az emberelőnyével, de a hazaiak stabilan védekeztek, és a második félidőben sem álltak be a kapujuk elé védekezni, több helyzetet is kialakítottak, Banó-Szabó, Tóth Barna és Nagy Krisztián is tesztelte Jovát.

A vendégek is próbálkoztak becsülettel, Kuttor Attila minőségi cserékkel is igyekezett több frissességet vinni a piros-kékek támadójátékába, de ezen az estén a jól védekező lila-fehérek hálója érintetlen maradt.

A nagy érdeklődésre tekintettel a bérletesek is hosszadalmas várakozás után juthattak be, van még teendő a rendezéssel

A kerekesszékes nézők meccsnézése egyelőre megoldatlan a stadionban, ez 2022-ban feltétlenül orvosolandó probléma. A szurkolók jelezték a rendezőknek, hogy egy mozgáskorlátozott járművel érkező néző nem látja a mérkőzést, ezt a második félidőre ideiglenesen megoldották.

A stadionba hosszadalmas várakozás után juthattak be azok is, akiknek előre megvásárolt bérlete, jegye volt, így nagy sorok alakultak ki a kapuk előtt. Mivel a város felőli lelátórész zárva van, ezért az ottani kapun nem engedhetik be a nézőket, így a beléptetés (immár biztonsági kapukon keresztül, szigorúbban, mint az NB/II-ben) több időt vesz igénybe. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy 2527 néző foglalt helyet, érthető a hosszúra nyúlt belépési procedúra.

A beléptetés a biztonsági kapukon keresztül több időt vesz igénybe / Szurkolói fotó

Így értékelték a mérkőzést a vezetőedzők

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Kuttor Attilát az új igazolásukról, Holender Filipről kérdeztük. A Vasas edzője elmondta, hogy:

„Holender egyet edzett még csak velünk, de abszolút játékban van, mivel a szerb bajnokság már a negyedik fordulónál tart, Holender pedig már játszott ebben a szezonban, tehát fizikálisan megfelelő állapotban érkezett. Amennyiben a játékengedélyét megkapta volna a mérkőzés előtt, már itt lett volna velünk keretben. Természetesen szükség van még arra, hogy összecsiszolódjon a társaival, de véleményem szerint ezzel nem lesz gond, és a következő fordulóban akár be is vethetem.”

Hasonló cikkünk:  Horváth Krisztofer, a KTE futballistája a hatodik legértékesebb NB I-es játékos a CIES-nél

Szabó István, a KTE edzője pedig arról beszélt, hogy

„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a korai kiállítás alapvetően meghatározta a mérkőzést. Külön készültünk arra, hogy Silye megindulásai veszélyesek, és passzaiból Radó üres területre, mélységbe való befutásaira épít a Vasas, elég volt egy hiba, és sajnos kiállítás is lett belőle.”

Kecsup: Djuranovics egy első félidős Pátkai belépő után sérülten maradt a földön, majd a lecserélésekor is láthatóan húzta a lábát. Mi van vele, mennyire súlyos a sérülése az elsődleges vizsgálatok alapján?

Szabó István: Köszönöm a kérdést Uros állapotáról. Nem szeretnék a játékvezetéssel foglalkozni, magát a szituációt sem lehetett pontosan látni, azonban a stábom a felvételek visszanézése után azt állította, hogy szabálytalanság történt. Ez Djuranovics lábán is látható, mert a bokája és a térde között elég csúnyán néz ki a lába. Egyelőre nem látják, milyen súlyos a sérülése, de bízom benne, hogy a sérülése nem súlyos. Uros kemény srác, és remélem a Debrecen ellen számíthatok a játékára.

Kecsup: A játékosok emberhátrányban sem álltak vissza teljesen a saját kapujuk elé, a második félidőben támadásokat is vezettek, sőt gólhelyzeteket is kialakítottak, hősiesen küzdöttek, komoly munkát tettek a mérkőzésbe. Mennyire fáradt el a csapat emberhátrányban?

Szabó István: A srácok fizikai felkészítése rendben volt, az állandó orvosi mérések alátámasztják, hogy jó állapotban vagyunk. A felkészülés és a napi edzések során folyamatos kontroll alatt vannak a játékosok, igyekszünk a legmodernebb eszközök segítségével optimalizálni a terhelésüket. Ennek megfelelően kondícionális problémák nem voltak az emberhátrány miatt, de tény, hogy a technikás focit játszó Vasas ellen kiharcolt egy pont jó kezdés, nem lehetünk elégedetlenek. Vannak játékosaink, így Zeke, Rjasko, akik kisebb sérülés miatt nem kerülhettek be a mai keretbe, de felépülésükkel növekedni fognak variációs lehetőségeink, velük még erősebbek, stabilabbak leszünk.

A 0-0-ás végeredmény igazságosnak mondható, egyik csapat sem lehet elégedetlen.

A KTE jövő héten Debrecenbe látogat.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...