fbpx
13.6 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

A kormány nem kapkodta el az Európai Bizottságnak szánt válaszlevél elküldését

- Advertisement -

Megszületett a válasz az Orbán-kabinet részéről, amire már így is egy hónap haladékot kaptak az Európai Bizottságtól. Az utolsó pillanatban elküldött levél a jogállamisági problémák kezeléséről szól a költségvetési kondicionalitási eljárásban. Varga Judit igazságügyminiszter hétfő éjfélkor tette ki a  Facebook-posztot, amiben bejelentette a levél elküldését.

Magyarországnak július 22-én adott egy utolsó hónapot az Európai Bizottság. Így volt még egy kis ideje a kormánynak arra, hogy érdemben tudjon megfelelni a jogállamisággal kapcsolatos aggályoknak. A bizottság ezután dönti el, hogy felkérje-e az Európai Unió kormányait tömörítő Tanácsot, hogy az függessze fel azokat a forrásokat, amelyek Magyarországnak a 2021–2027-es uniós költségvetéséből járnának.

„A választ intenzív egyeztetés előzte meg. Egy hónap alatt 10 videókonferenciát és számos megbeszélést tartottunk a Bizottsággal, százat is meghaladja a köröztetett és egyeztetett intézkedési tervezetek száma. A magyar Kormány átfogó intézkedéscsomagot tett le az asztalra azzal a céllal, hogy a Bizottság valamennyi aggályát orvosolja. A magyar Kormány a továbbiakban is nyitott a konstruktív párbeszédre a Bizottsággal” – írja Varga.

Ez a hétfő éjféli határidő egy uniós jogállamisági eljárás, az úgynevezett „kondicionalitási mechanizmus” része volt, amelynek célja, hogy megvédje az EU pénzügyi érdekeit a jogállamiság valamely uniós kormány általi megsértésével szemben. Ez az eljárás külön zajlik, elválasztva a többi jogi vagy politikai – így az Európai Parlament által indított – eljárástól, amelyet az EU valamely szerve indított Magyarország kormányával szemben.

Az EU végrehajtó hatalmának aggályai vannak a korrupció miatt, miszerint az uniós pénzek veszélyben vannak Magyarországon, leginkább az uniós finanszírozású projektek pályázati rendszerénél, amelyekben csak egy, általában a kormánypárthoz kötődő pályázó vesz részt. Emellett aggályosnak tartják még az igazságszolgáltatás, a média és a nem kormányzati szervezetek függetlenségét is.

Hasonló cikkünk:  A Dead Kennedys válasza a CÖF óriásplakát-kampányára: Mi a fenéért támogatnánk Orbán fotelfasiszta rezsimjét?

Mindezekről ugyan már évek óta, többször is tájékoztatták a kormányt, ám a jogállamisági rendelet hatályba lépése, majd a magyar kormány által kezdeményezett európai bírósági felülvizsgálata és jóváhagyása utána végül az Európai Bizottság április végén indította meg a jogállamisági eljárást Magyarország ellen.

A magyar kormány június végén küldte le válaszait:

  • Magyarországon 15 százalék alá mérsékli az egy ajánlattevős közbeszerzések arányát.
  • A korrupciós ügyekben bárki fordulhat bírósághoz jogorvoslatért, ha az ügyészség leállítaná az eljárást.
  • A kormány által kezdeményezett jogalkotást megelőzően időt kell hagyni a társadalmi konzultációra. A speciális, gyors törvényalkotást a kormány igyekszik csökkenteni.
  • Az uniós források egy részét a lehető legnagyobb energiafüggetlenség elérésére kell fordítania a kormánynak.

A kormány most azért tesz gesztusokat a korrupció felszámolására, mert továbbra is be van fagyasztva mintegy 11 ezer milliárd forint EU-s pénz kifizetése a következő évekre.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közleményben reagált Varga Judit posztjára: „az jól látszik, hogy a Fidesz-kormány már jóval finomabb hangot üt meg: nincs ingerült sorosozás, zsarolásról vagy óvodások nemváltoztató műtétjeinek megakadályozásáról szóló, egyébként teljesen értelmetlen propaganda-szöveg, hanem egy látszatra együttműködő magyar fél”, illetve hozzátette: „ha a magyar kabinet valóban átfogó intézkedéscsomagot küldött el Brüsszelbe és ez ”minden aggályt orvosol„, akkor semmi akadálya, hogy nyilvánosságra hozzák a teljes levelet! Minimálisan elvárható, hogy a kormány nyitott lapokkal, nem pedig a magyar emberek háta mögött és a magyar emberek bőrére egyezkedik az Unió vezetésével. Hozzák tehát nyilvánosságra a teljes levelezést, ez alapvető és jogos követelés a kormánnyal szemben!”

via Telex

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...