fbpx
11.5 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

Összement a PB gázpalack a MOL kútjain

- Advertisement -

Jelentősen felborult az egyensúly a PB gázpalackok piacán az elmúlt hónapokban emiatt jelentősen megnőtt a kereslet a MOL által forgalmazott 11,5 kg-os PB palackok iránt. Eddig a 11,5 kilós palack 5 ezer 175 forint volt. Most a kisebb palack drágább lesz.

Az ugytudjuk.hu birtokába jutott levélben az áll, hogy a MOL célja továbbra is az, hogy biztosítsák az ellátást, az ország minden pontján, minden vásárlónak és elejét vegyék komolyabb ellátási problémák kialakulásának, ezért vált szükségessé az újfajta, 10,9 kg töltettömegű PB gázpalack bevezetése – a levelet a MOL a partnereinek küldte ki.

Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős kormányzati biztos a Századvég Rezsikonferenciáján márciusban azt mondta: „Hiába bújnának ki a gázpalackok gyártói a rezsicsökkentés szabálya alól, hamarosan bezárul a jogi kiskapu”.

„A jogszabály szerint a 11,5 kilogrammos PB-gázpalackok esnek a hatósági árszabályozás hatálya alá, ezért néhány vállalat 10,9 kilogrammos kiszerelés gyártásába kezdett, így emelhetett a gáz árán” – tette hozzá akkor a rezsibiztos.

Hasonló cikkünk:  Az idei költségvetés teljesíthetetlen megszorítások nélkül

Németh Szilárd akkor azt ígérte, hogy hamarosan benyújtja a jogszabály-módosítási javaslatát, amellyel biztosítható a kerülőút lezárása.

Úgy tűnik a szabályozásból nem lett semmi, hiszen a levél alapján a magyar állami vállalat, a MOL is ezt az utat választja az árak emelésére. A rezsicsökkentett palack kivezetésével, a kisebb palack ugyanis drágább lesz. A lap által talált árak alapján 7 ezer 800 forint körül mozog egy 10,9 kilós palack ára.

A MOL augusztus 8-tól már csakis a kisebb, de drágább palackokat fogja forgalmazni.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...