24 C
Kecskemét
2025. július 14., hétfő

FRISS HÍREK

A közelmúlt kúriai kinevezéseire is felfigyelt az EU

- Advertisement -

Nehezítik az Orbán-kormány dolgát Brüsszelben Varga Zs. András közelmúltban történt kúriai kinevezései, ugyanis az Európai Bizottság aggódik amiatt, hogy ezek nem voltak jogszerűek.

Ismerik a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) jelentését a pályázati eljárásokról, valamint az Országos Bírósági Tanács július 6-i határozatát, amely kimondja, hogy Varga Zs. András Kúria-elnök tavalyi kinevezési tevékenysége nem felelt meg a törvényi előírásoknak – erősítette meg a testület szóvivője, Anitta Hipper.

Varga Zs. az előírásokkal szemben egyszer sem kérte az Országos Bírói Tanács egyetértését, amikor a kúriai bírák és bírósági vezetők kinevezésekor 11 pályázatból öt esetben nem az első helyen rangsorolt bíró kinevezését, illetve áthelyezését kezdeményezte. Egy esetben a negyedik helyre rangsorolt pályázót nyilvánította nyertesnek, amire a törvény egyáltalán nem ad lehetőséget.

Az idei beszámolóban konkrét ajánlást fogalmaztunk meg Magyarország számára, többek között arról, hogy az európai normák figyelembevételével meg kell erősíteni az igazságügyi szervek ellenőrzését a Kúria elnöke felett – közölte Anitta Hipper. Az EB kérte a magyarországi hatóságoktól, hogy úgy módosítsák a Kúriára vonatkozó szabályokat, hogy lehetetlenné váljanak a rendes eljáráson kívüli bírói kinevezések, és megerősödjön az ellenőrzés a legfelsőbb bírói szerv felett.

Hasonló cikkünk:  Zajlik az Állami Számvevőszék vizsgálata a Neumann János Egyetemért Alapítvány gazdálkodásáról

“Figyelemmel kísérjük a helyzetet és a következő jogállamisági jelentés keretében értékelni fogjuk az ajánlások végrehajtását” – mondta a bizottsági szóvivő.

Tegnapi lapszemlénkben megírtuk, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter jelenleg intenzív tárgyalásokon igyekszik meggyőzni az Európai Bizottságot a jogállamiság megsértésével, az igazságszolgáltatás független működésével kapcsolatban, hogy az országtól emiatt ne vonjanak el uniós forrásokat. A tárgyalásokat nagy eséllyel nem segítik Varga Zs. András nyilvánosságra került praktikái.

via Népszava

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Jó ez a kecskeméti csúszdapark, csak minden 10 euró, meg nincs csúszda (vélemény)

Az idei már a harmadik strandszezon, amikor használhatatlanok a csúszdák a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban, pedig az önkormányzat "mindent...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...