fbpx

FRISS HÍREK

Ma a Honvéd otthonában játszik a KTE, a fővárosiak edzőjét kérdeztük

- Advertisement -

Kecsup: A múlt héten három mérkőzést játszottak a csapatok, ezeken a Honvéd négy pontot gyűjtött, kikapott a Ferencvárostól, otthon ikszelt az Újpesttel, majd – meglepetésre – idegenben hozta el a három pontot Kisvárdáról.  Pontok tekintetében volt-e elvárás a csapat felé a három említett mérkőzésen?

Tam Courts: Kemény időszakon vagyunk túl, egy hét alatt volt három mérkőzésünk, előbb két fővárosi derbi, mindkettő nehéz, érzelmi töltöttel is bíró találkozó volt, majd jött a kisvárdai bajnoki, szóval volt feladatunk bőven. Elégedett vagyok azzal, hogy lépésről lépésre haladunk előre, különösen a Kisvárda elleni mérkőzés tetszett. Komoly kihívás ott vendégként pályára lépni, a játékosok pedig fegyelmezetten, a megbeszéltekre odafigyelve, nagy odaadással futballoztak, a győzelem értékét ráadásul tovább növeli, hogy négy akadémistánk is kezdő volt, miközben sérülés miatt több emberünket is nélkülözni kellett.

Kecsup: A Kisvárda elleni győzelem lendületet adhat a folytatásra, az átigazolási időszakban alaposan kicserélődött a Honvéd kerete, sok új játékos érkezett, hogyan halad a beépítésük a csapatba?

Tam Courts: Az a siker egy jó alapot jelent és arra az alapra kell építkezni a folytatásban.
Megmutattam a srácoknak a kisvárdai meccset, nem gondolom, hogy tökéletesek lettünk volna, látszik, hogy lehet még fejlődni, de azt is hangsúlyozzuk, hogy az ott látottak jó alapot adnak a számunkra, ebből kiindulva kell még jobbá válni. Okosan, fegyelmezetten, csapatként futballozva. A keretünk ráadásul több rutinos játékossal erősödött, ők a segítségünkre lehetnek abban, hogy még jobban futballozzunk, fontos, hogy a védekezés mellett a labdás játékban is előrelépjünk.
Kecsup: Milyen mérkőzésre számít szombaton a KTE ellen, milyen hazai csapatra készülnek, mit vár el a saját csapatától?

Tam Courts: A Kecskemét remekül kezdte a szezont, maximális tiszteletet érdemelnek ezért, azonban ahogy máskor is mondtam már, azon túl, hogy felkészülünk az ellenfélből, a legfontosabb, hogy magunkra figyeljünk, a saját feladatunkra, a saját játékunkra és meccsről meccsre építsük magunkat. Ráadásul most ismét itthon játszhatunk, győzni akarunk a szurkolóink előtt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...