fbpx
11.5 C
Kecskemét
2024. április 18., csütörtök

FRISS HÍREK

A szlovénok nemet mondtak a közmédia állami befolyásolására

- Advertisement -

Népszavazás volt Szlovéniában november végén arról, hogy engedélyezzék-e a parlamentnek, hogy kinevezhesse a közszolgálati televíziós műsorszolgáltató és hírszolgáltató szervezetek programigazgatósági tagjainak többségét. 62 százalék válaszolt nemmel a kérdésre.

Orbán Viktor szövetségesének számító Janez Janša, illetve pártja, a Szlovén Demokrata Párt idején a sajtószabadságot súlyos mértékben korlátozó lépéseket vezettek be a kétezer főt foglalkoztató köztévénél (RTV SLO). Több vezetőt is kirúgatott, hogy aztán a saját bizalmasait, sőt, rokonait ültesse a megüresedett székekbe, valamint megszüntettek közéleti műsorokat, kirúgtak szerkesztőket, nyomást gyakoroltak az újságírókra.

Új kormány került hatalomra áprilisban, amely úgy látta, hogy az előd gyakorlata nem követendő példa. Depolitizálni kell és a civil szférából érkező szakemberekre kell bízni a köztévét. Mivel az RTV vezetőségében még az általa beültetett tagok foglalnak helyet, Janša népszavazás részeként próbálta elgáncsolni a törvényt, azonban nem járt sikerrel, a referendumon a szlovénok 62 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem helyes átpolitizálni a közmédiát a parlamenti kinevezésekkel.

Hasonló cikkünk:  Lövészárkok hullái - orosz-ukrán háború a véres övezetben

A reform sorsa még nem dőlt el teljesen, a jelenlegi – még Janša által kinevezett – vezetés bejelentette, hogy alkotmánybíróságon készül megtámadni az eredményt.

via G7

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...