fbpx
0 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

FRISS HÍREK

Orbán elismerően szólt a katari focivébéről

- Advertisement -

Orbán Viktor egy dolgos hétköznapja: a napot a templomban kezdte, délelőtt nyugdíjat emelt és bejelentett, majd este Katarban nézte a világbajnoki elődöntőt.

„Szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett, ugyanabban a sportágban” – nyilatkozta a miniszterelnök. Elmondta azt is, hogy nagyra értékeli a katari focivébé szervezését és azt, hogy arab országban rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságot.

Katari újságíroknak nyilatkozva említette, hogy az eltérő életfelfogás megértése miatt fontos, hogy tiszteletben tartsuk a helyi szokásokat és szemléletmódot, mert „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak”. Orbán szerint nagyon kedves dolog Katartól, hogy úgy döntött, pénzt költ arra, hogy az egész világot vendégül lássa.

via 444

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Sokaknak nem tetszik a kecskeméti színház előtti „új” járda

Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...