fbpx

FRISS HÍREK

Bács-Kiskun vármegyében rossz utakon járunk, a Magyar Közút szerint 40 százaléka rossz

- Advertisement -

Nem ok nélkül kesergett gróf Széchenyi István is azon, hogy a nagy magyar Alföldön számottevő forgalom kifejlődni nem tudott a rossz hazai közlekedési viszonyok miatt, ami a lakosság között hátráltatta az érintkezést és akadálya volt a sűrűbb gazdasági kapcsolatoknak is. A reformpolitikus az elégtelen közlekedési viszonyoknak nem csak a gazdasági elmaradottságot tudta be, de a szellemiekben való visszamaradásunk akadályát is ebben látta.

Meglátása, azóta sem vesztett érvényéből, hiszen a magas minőségű érintkezés – vízen, közúton, vonaton, online, offline – mai is kulcseleme, hogy fenntartható ipari és agrár, oktatási, illetve közszolgáltatási környezetben éljünk, dolgozzunk, tanuljunk, tervezzünk. Az akadálytalan közlekedés elengedhetetlen lenne a mindennapokban, már csak azért is, mert a problémás közlekedés nagyban hozzájárul a meglévő területi egyenlőtlenségek további növekedéséhez.

Még mindig nagyon sok a földút Magyarországon

A Magyar Közút és KSH két féle utat különböztet meg: a településeken áthaladó főútvonalakat, valamint az önkormányzati kezelésben lévő utakat. Az országos közúthálózat hossza 33 ezer kilométer, ehhez társul hozzá több mint 1000 km kerékpárút is, ami 2017-ben került a Magyar Közút kezelésébe. A helyi, tehát a települések kezelésében lévő közutak hossza több mint 140 ezer kilométer. A KSH 2020-as adatbázisából kiderül, az országos utak burkolata legnagyobb részben aszfalt és bitumen, a helyi utak esetében ez a 30 százalékot sem éri el. (Vannak még más összetételű utak is országos és helyi szinten egyaránt, a beton, a makadám vagy a kőút, de ezek százaléka az országos hálózatban elenyészőnek mondhatók.)

  • A Magyar Közút közölte, hogy az elmúlt 13 éven mintegy 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el, ami 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett.

A földutakkal kapcsolatban friss adatokkal nem rendelkezünk, de aligha változott annak hosszúsága 2012 óta. A Földmérési és Távérzékelési Intézet Távérzékelési Igazgatósága kiszámolta, hogy Magyarország össz-úthálózata 206 ezer kilométer, aminek 62 százaléka földút. (Az Európai Unió régebbi országaiban – az EU-15-öknél – a földutak aránya mindössze 4 százalék.)

Az esővíz elvezetés nem megoldott a Budaihegy földútjain / kecsup.hu

Mivel a mezőgazdasági területeket kiszolgáló utak tekintetében még hátrányosabb a helyzetünk, a külterületi utak helyzetével és jövőjével mezőgazdasági és vidékfejlesztési szempontból egyaránt foglalkozni szükséges” – állapították meg a szakértői anyagban. Mindez azért lenne fontos, mert: „A nyugat-európainál rosszabb hazai útállapotok miatt ugyanis nagyobb önköltséggel terhelten jelennek meg az európai (és a hazai) piacon a magyar mezőgazdasági termékek – a vidéket feltáró országos úthálózat kapcsolati hiányosságai miatt pedig a vidék önszerveződése és szervezhetősége alacsonyabb fokú, mint lehetne.”

A teljes hazai úthálózatnak mindösszesen 24 százaléka jó minőségű

Sokféleképpen osztályozza a Magyar Közút az utak minőségét, a legbeszédesebb mind közül az országos közutak burkolatállapot osztályzat szerinti megoszlása (ebbe természetesen a földutak nem tartoznak bele). A Magyar Közút 2022 tavaszi (legfrissebb) közlése szerint a teljes magyarországi kiépített hálózat esetében:

Hasonló cikkünk:  A piacnál gyűjtött aláírást a Jobbik az 5 ezer forintos éves kamarai hozzájárulás eltörléséért

13,245 km (41,7%) közút rossz besorolást kapott és mindösszesen 7,771 km (24,5%) kapott jó minősítést.

2,038 km (6,4%) megfelelő, 5,208 km (16,4%) tűrhető, 3,352 km (10,6%) pedig nem megfelelő.

Bács-Kiskun vármegyében rossz utakon járunk

  • 489 km (22,8%) jó,
  • 896 km (41,7%) viszont rossz minősítést kapott.
  • 159 km (7,4%) megfelelő, 335 km (15,6%) tűrhető, 265 km (12,4%) nem megfelelő, ami összesen: 2144 km.

A főhálózat valamivel jobb képet mutat:

188 km (29,7%) főút jó, viszont még mindig van 130 km (20,6%) főút, ami rossz besorolást kapott.

Megfelelő: 58 km (9%), tűrhető: 117 km (18,6%), és nem megfelelő: 136 km (21,6%), ami összesen: 629 km

A Bács-Kiskun vármegyei mellékhálózat viszont tragikus:

  • jó: 301 km (20%)
  • rossz: 766 km (50%)
  • megfelelő: 101 km (6,7%), tűrhető: 218 km (11,4%), nem megfelelő: 129 km (8,5%), ami összesen: 1515 km

Az úthálózat kiszervezése

Hogy mikor lesznek jobbak az utak, azt egyelőre nem látni, de a gyorsforgalmi utak után busás összegeket fizet ki az állam. Még 2021-ben döntött arról az Orbán-kormány, hogy 35 évre magáncégekre bízza a hazai gyorsforgalmi utak üzemeltetetését. A Mészáros Lőrinc és a tiszakécskei Szijj Lászlóhoz köthető Themis nevű magántőkealap vezette konzorcium a gyorsforgalmi utak kezeléséért évente nettó közel 100 millió forintot kap az államtól – sztrádakilométerenként. A koncesszió három és fél évtizedes tartama alatt 5 és fél ezer milliárd forint üti a kormányközeli nyertesek markát – derítette ki a szerződések tartalmát másfél év közérdekűadat-igénylési küzdelem után a Transparency International.

A Magyar Közút közzé tette továbbá azt, hogy az egyes gyorsforgalmi-, fő-, mellék- és belterületi utak üzemeltetési teendőit kik látják el a jövőben. Az M5-ös autópálya 17-es kilométertől délnek tartó szakasz üzemeltetését 2022. szeptember 1-től az AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt. látja el.

A Magyar Közút összesen 31 ezer kilométernyi, településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékút üzemeltetési, valamint fenntartási feladatot lát el; – jegyezzük meg azt, hogy mindezt igen szűkös állami költségvetési forrásból. A településeken belüli utak többségét, összesen több mint 140 ezer kilométernyi utat továbbra is a helyi önkormányzatok kezelik – legalábbis kellene, hogy kezeljék, ha volna rá elegendő forrásuk, mint az tapasztalható a kecskeméti utakon közeledők számára.

Ez a cikkünk is érdekelheti:

Nyakig járnak a sárban, küzdelem a kecskeméti külterületen élők élete – videóval

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...