fbpx

FRISS HÍREK

Jöhet az extra vízdíj a magasabb fogyasztás után – mindez a rezsicsökkentés miatt

- Advertisement -

A Miniszterelnökség vezetője megerősítette azt az információt, miszerint egy bizonyos mennyiség fölött többet kellene fizetni a vízért, így juttatná plusz forráshoz a működésképtelenség határára jutott víziközmű ágazatot a kormány. Az energiaügyi miniszter már egyeztetett az érintettekkel, bár döntés még nem született.

V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium újonnan megalakult, a víziközmű-ágazatért felelős államtitkárságának vezetője a Víz Koalíció nevű civil szervezet által rendezett konferencián elmondta: „tényleg súlyos a helyzet”.

Homoki Andrea, a Víz Koalíció egyik alapítója örülnek annak, hogy a kormány már komolyan veszi a kérdést:

„Pozitív fejlemény, hogy úgy érezte a kormányzat, hogy szükség van külön államtitkárságra, amely foglalkozik ennek az ágazatnak a problémáival” – fogalmazott.

A rezsicsökkentés miatt 2013 óta nem változtak a vízdíjak, így az infláció és az energiaár-robbanás miatt a víziközmű cégek a működésképtelenség határára sodródtak. Egyre több a műszaki hiba is, mert a cégeknek nemcsak a hálózat fejlesztésére és felújítására, de még a fenntartására sincs pénzük.

azonnali beavatkozásra van szükség

mondta Kurdi Viktor, a Víziközmű Szövetség elnöke. Kifejtette, hogy „az azonnali beavatkozás elsősorban egy pénzügyi segítség, arra nézve, hogy a vízműcégek a villamosenergia-számláikat, a munkavállalóiknak a munkabérét és az adóterheiket ki tudják fizetni.”

A hálózat legalább 1000 milliárd forintos felújítást igényelne, azonban csak a jelenlegi működési problémákat tudná orvosolni a beavatkozás. A Víz Koalíció adatai szerint a vízhálózatok várható élettartama 100 év, a jelenlegi ütemben azonban 300 év kellene ahhoz, hogy a teljes hálózatot felújítsák Magyarországon.

Hasonló cikkünk:  A kormány feljelenti a SPAR-t

Magyarországon az ivóvíz ötöde folyik el a megrongálódott vezetékekből – számolta ki a civil szervezet. „A víz csővezeték hálózata rossz állapotban van, és olyan vízveszteséget jelent most már, ami indokolttá teszi, hogy egy teljes körű áttekintés, csere, rekonstrukció megtörténjen ezen a területen” – ismerte el Gulyás Gergely a március 23-i kormányinfón.

„A kormány fontolgatja, hogy a gáz- és áramtarifákhoz hasonlóan a vizet is csak egy bizonyos elfogyasztott mennyiségig kapnának rögzített áron a fogyasztók, efölött többet kellene fizetni. Így juttatnák plusz forráshoz az ágazatot” – erősítette meg a Miniszterelnökség vezetője.

Ezt azonban nem lesz könnyű feladat összehozni, az ár ugyanis nem egységes az országban. Ahogy Kurdi Viktor elmondta, a 3200 magyar településen összesen 4000 féle vízdíj van. Gulyás Gergely szerint az Energiaügyi Minisztérium már dolgozik a vízdíjak egységesítésén.

via RTL Híradó

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...