fbpx
14 C
Kecskemét
2023. október 4., szerda

FRISS HÍREK

A május 19-i diáktüntetés eseménye eltűnt a Facebookról

Az Egységes Diákfront szerda késő este kiadott közleményében azt írja, hogy „a május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Meta/Facebook törölte.”

„Erről mi nem kaptunk a Metától semmilyen tájékoztatást” – írja az EDF. A Facebook-esemény oldalán a Meta elérhetetlen oldalakon szereplő sablonüzenete fogad: „Ez a tartalom jelenleg nem érhető el. Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.”

Az Egységes Diákfront szerint az eseményre annak törlésre előtt már több mint 16 ezer visszajelzés érkezett. Ezt erősíteni látszik az oldalnak a Google tárolt változatában fellelhető, szerda hajnali 0 óra 22 perckor lementett állapota: nagyjából 23 órával ezelőtt 2100 résztvevőt, 13 ezer érdeklődőt és 1000 megosztást mutatott az esemény számlálója.

Hasonló cikkünk:  Izsáki út: sok korlátozást feloldanak, de van, ahol továbbra is csak két sáv lesz használható

„A Megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket” – vélik a tüntetés szervezői, szerintük azt lehetett ugyan látni, hogy „a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja”, de azt nem gondolták volna, „hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni”.

A május 19-i tüntetést megtartják, a tüntetés helyszínét május 11-én délután fogják közölni. „Mi nem fogunk megijedni az ilyen piti módszerektől, csak még hangosabbak leszünk” – ígéri az Egységes Diákfront.

Hasonló cikkünk:  A diákok jogosítványszerzését az állam fizetné jövő szeptembertől

via Telex

Hirdetés

Felkapottak

Pesty László első „ügye” a Kecskemét melletti gyümölcsfeldolgozó pár milliárdos csalása

A 24.hu írta meg hétvégén, hogy Pesty László közzétette az első ügyet, ami szerinte a NER működését mutatja be. Pesty...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...