fbpx
4.5 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Kihívások a kecskeméti vármegyei kórházban – milliárdos adósság, várólisták, orvoshiány

- Advertisement -

A szürkehályog műtétre váró betegek szűk három hét alatt sorra kerülhetnek a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban Kecskeméten, de a térd- és a csipőprotézis műtétre csaknem három hónapot kell várni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerint. A jó hír az, hogy a 2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult egynapos sebészeten április elejétől már műtenek, az viszont nem, hogy március végéig a kórház több mint 1 milliárd forint tartozást halmozott fel, derül ki az Államkincstár közléséből. Tavaly nyáron pedig személyi feltételek átmeneti hiánya miatt ideiglenesen le kellett állítani a teljes urológiai ellátást Szegeden és Kecskeméten is, mert nem volt elég puffer a rendszerben.

A kormány ugyan nem beszél az egészségügy privatizációjáról, de nincs ma olyan, aki ne venné valamilyen formában igénybe a magánegészségügyet. Az állami finanszírozás csökken (ami jóval alacsonyabb az EU27 átlagtól), ezzel pedig kimondatlanul is a magánszektor felé terelik a betegek jó részét. A fizetőképes beteg megkeresi a magánorvost, ha szüksége van rá, mert az állami ellátásban nem tudja időben elérni a szolgáltatást. Aki viszont nem tud fizetni az vagy vár a bejáratott orvosára vagy arra, akit éppen kap. A kicsiny területű országunk ellenére is, legyen szó állami, akár magánszolgáltatásról a lehetőségek rendkívül eltérők, ahogy a betegek tapasztalatai is.

De a politikusoké is, mint az kiderült az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának áprilisi ülésén. Önálló egészségügyi minisztérium híján a belügyminisztérium égisze alá tartozó Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint nem másról van szó, hogy

az utóbbi időben többször lett divat ez a várólistázás és ez a várakozási időzés, de ha megnézi az ember a nagy képet, nyilván mindig ki lehet emelni egy-egy olyan esetet, amikor valaki valami miatt később kapott időpontot, vagy később került ellátásra, de ez általában jellemzően akkor szokott lenni, amikor egy bizonyos orvoshoz ragaszkodik valaki.”

Takács szerint tehát a várólisták helyzete korántsem olyan vészes. Csakhogy a törvényben előírt kötelező várólistákon felül, amin márciusban 40 ezer beteg várakozott műtétre, derült ki a napi.hu adatkérése nyomán, létezik egy másik beteglista is, amit a tartós kapacitáshiány – 60 napot meghaladó várakozási idő – miatt vezetnek az intézmények. Ezek között az ellátások között akkor további hatezer beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra.

Ismert továbbá az úgynevezett 14 napos szabály, amikor a pácienst már daganatos diagnózissal utal be a kezelőorvos további vizsgálatra, de amíg a konkrét  gyanú nem áll fenn, addig nem. Márpedig gyakran előfordul, hogy vérkép vagy ultrahang vagy egyéb más komolyabb vizsgálatra lenne szükség, ami a daganatot felfedi. Ezért nem ritka az sem, hogy vannak, akik okosban oldják meg. Bemennek a sürgősségire, mert tudják, hogy egy nap alatt elvégzik a rutinvizsgálatokat, az ultrahangot, akár a labort is. Ez nem csak nem etikus, de még a leterhelt sürgősségi ellátásra is további terhet ró.

A magánszolgáltatót viszont sokan nem engedhetik maguknak. Megnéztünk hat fővárosi és vidéki klinikát, hogy mi mennyibe kerül, és a következő árakért vizsgáltathatjuk ki magunkat. Hasi+kismedence ultrahangért 25-30 ezer forintot kérnek el, a mellkas CT 50-55 ezer forint, a gerinc MR 25 ezer, a rutin nagy labor 15-27 ezer, a gyomortükrözés azonban 55 és 90 ezer forint közötti értéket mutat.

A betegek teljesen elveszettek ebben a bonyolult egészségügyi rendszerben

Benkóczkiné Halasi Helga 1996 óta dolgozik az egészségügyben, kezdetben segédápolóként és nővérként a kecskeméti megyei kórház baleseti sebészetén, majd kivonuló mentőtisztként. 2015-től főállásban volt az OEP-nél, az orvosszakértői osztályon, de részmunkaidőben tovább mentőzött, míg 2017-ben súlyos mozgáskorlátozottsághoz vezető gerinc- és ízületi betegség miatt fel kellett hagynia a munkájával. Újra kellett terveznie az életét, és családjának, orvosának hála, némiképpen sikerült is. Létrehozta a Híd az egészség-ügy és beteg-ség között online csoportot. Ebben a több mint hat és fél ezer tagú közösségben próbál hidat képezni az egészségügyi dolgozók és a betegek közt; segítve ezzel mindkét fél munkáját, mert a betegek teljesen elveszettek ebben a bonyolult egészségügyi rendszerben.

Helga jól ismeri a megye kórházi viszonyait, kérdésünkre, hogy mi a legnagyobb kihívás az ellátásban azt felelte:

A jó, elhivatott és lelkiismeretes orvosból sajnos egyre kevesebb van, nehéz megtalálni a megfelelő szakembert és nehéz megkapni a megfelelő ellátást.

Nagyon sokan vannak, akik segítségre szorulnak. A kórházban dolgozó orvosok, nővérek nem győzik a sok beteget, emiatt gyakran túlterheltek, idegesek és ez megint csak a betegeken csapódik le.”

A háziorvosok nyilvántartása szerint 3,2 millió embert kezeltek magas vérnyomással. / Fotó: Hraskó István

Az orvoshiány kialakulásáról elmondta, az orvosok között is voltak, akik nem bírták a túlterhelést, a nem megfelelő feltételeket, ezért nem írták alá az új szolgálati jogviszonyt, felálltak és elmentek magánrendelőkbe, magánklinikákba, hisz ott megkapják azt, amit az állami intézetekben nem igen. A paraszolvencia kivezetése se jól sült el – teszi hozzá, ugyanis azzal, hogy megemelték az orvosok bérét, ami nagyon szükséges volt, nem kompenzálták a számukra szükséges, elégséges, megszokott anyagi forrást, ezért vándorolnak többen is a magáncégekbe. Ilyen körülmények között szerinte ma:

Hasonló cikkünk:  Ismét jót vitáztak a KecsUP im/pro/kontra vitaszínházának résztvevői (videóval)

nagyon nehéz feladata van a főigazgatónak, ápolási igazgatónak és a főnővéreknek, hogy kiállítsák a megfelelő létszámú szakembereket, a kórház minden osztályán és szakrendelőjében.”

Az egészségügy feneketlen kút, szokták mondani, amibe nem győzik a sok pénzt belefektetni. Benkóczkiné Halasi Helga szerint inkább arról van szó, hogy

az államnak nem célja a beteg emberek meggyógyítása, mert sokba kerül, a finanszírozásokat is megvonják, mellyel a várólisták hossza egyre csak nő, ezzel is a magánszektorba kényszerítve a betegek jó részét”.

Milliárdos kórházi adósságok

Hogy mekkora kihívást jelentenek a várólisták a Bács-Kiskun Megyei Kórházban és mi okozta a kórház milliárdos adósságát arról Dr. Gondos Miklós vármegyei intézményvezető, főigazgatót kérdeztük. Válaszában kifejtette, hogy a koronavírus járvány miatt a súlypont az azonnali életmentésre és a pandémia megállítására helyeződött, ezért a sürgős beavatkozást nem igénylő műtétekre későbbi időpontot kaptak a betegek. Ennek következményeként a kórházi várólisták hossza is megnövekedett.

A 2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult egynapos sebészeten április elejétől már műtenek / Fotó: Hraskó István

A szakemberhiányról elmondta, hogy az orvosi és szakdolgozói bérek növekedésétől is remélik a humánerőforrás utánpótlását megtartani, de azt is megjegyezte Gondos főigazgató, hogy „kihívás számunkra is a Z-generáció megszólítása”. Az ápolók helyben maradását továbbá a megvalósuló nővérszállóval is szeretnék biztosítani, mely 80 fő részére nyújt majd lakhatást.

A Magyar Államkincstár (MÁK) által közölt legfrissebb adatokból világosan kiderül, hogy a közintézmények adósságállománya jelentősen megnövekedett februárban (70 milliárd forint), illetve márciusban.

Központi költségvetési intézmények tartozásállománya (Milliárd Forint) – 2023. február – március
KÓRHÁZ
FEBRUÁR VÉGÉN
MÁRCIUS VÉGÉN
MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT
2 672
3 339
DÉL PESTI CENTRUMKÓRHÁZ
1 126
1 266
BORSOD –ABAÚJ_ZEMPLÉN MEGYEI KPI KÓRHÁZ
1192
1 208
ÉSZAK-KÖZÉP-BUDAI CENTRUM
1 966
2 769
BÁCS-KISKUN MEGYEI KÓRHÁZ A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR OKTATÓ KÓRHÁZA
1 251
1026
SZENT BORBÁLA KÓRHÁZ
1 730
1 605
FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZ
709
943
TOLNA MEGYEI BALASSA JÁNOS KÓRHÁZ
968
832
PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZET
869
1008
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZET
888
777
SOPRONI ERZSÉBET OKTATÓ KÓRHÁZ ÉS REHABILITÁCIÓS INTÉZET
828
1065
                                                                                                          Forrás: allamkincstar.gov.hu

A legnagyobb adósok közt van az Országos Rendőr főkapitányság, de a listán tankerületi központok is szerepelnek az egészségügyi intézmények mellett. A MÁK kimutatásából kitűnik, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórháznak 2023. februárban 1,25 milliárd forint tartozása volt, márciusban 1,02 milliárd forint.

Ennek fő oka a minden szektort érintő energiaválság és annak hatásaként jelentkező áremelkedések. Kórházunk tartozásának 95 %-a energiaszámla tartozás.” – válaszolta kérdésünkre Dr. Gondos Miklós intézményvezető.

Hogy mikor tudja le az adósságát a megyei kórház azt egyelőre a főigazgató sem látja, de reméli, hogy sikerül idővel rendezni, úgy, hogy mindeközben ne sérüljön a biztonságos betegellátás.

Fizetjük a társadalombiztosítást, mégis vásároljuk az orvosi ellátást

A 2021-es évhez képest az állami kórházak energia- és gázszámláinak többletköltsége 120-150 milliárd forint 2023-ban, mondta a kórházszövetség elnöke, Velkey György. A kormány ezt két módon igyekszik orvosolni, a lejárt adósságállomány konszolidálásával és a teljesítményfinanszírozással. A kórházak adósságának problémája Velkey szerint ettől még nem fog megoldódni. A várólistákkal kapcsolatban is van még bőven tennivaló; Rétvári Bence államtitkár két héttel ezelőtt elismerte,

még nem sikerült visszatérni a járvány előtti szintre”.

Jelen állás szerint rövid időn belül a várólisták nem rövidülnek, ezért sokak pont az idő szorítása miatt minden anyagi nehézségük ellenére a magánegészségügyben kénytelenek orvosi segítséget vásárolni. A magánegészségügyre ideális lenne úgy tekinteni, hogy csupán hiánypótló szerepet tölt be, de a mai viszonyok között azok is rákényszerülnek fizetni bizonyos vizsgálatokért, akiknek ez egyébként nehézséget okoz. Nem korrekt ez főleg azokkal szemben, akik egy életen át becsületesen fizetik a TB járulékot és mikor bajban vannak, nem kapnak megfelelő ellátást az állami ellátásban.

Már pedig nagy szükség lesz a magánszolgáltatás mellett továbbra is az állami egészségügyi ellátásra, ha érdemben nem javul a magyar emberek egészségi állapota. Nem fest ugyanis túl pozitív képet a KSH Magyarország számokban, 2022 összeállítása, amely szerint a háziorvosok nyilvántartása szerint 3,2 millió embert kezeltek magas vérnyomással. Két évtized alatt a leggyakoribb betegségek előfordulása jelentősen megemelkedett, legnagyobb mértékben az asztmáé (272%), a rosszindulatú daganatoké (158%) és a diabéteszé (137%).

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...