Mind szó szerinti, mind képletes értelemben. Az, hogy szó szerinti értelemben durrant, adja magát, hiszen egy jellegét tekintve főként punk és metal fesztivál milyen is lehetne más, mint hangos. De nagyot szólt képletes értelemben is, hiszen nagy sikernek bizonyult, a zárónap estéjén mind a fellépők, mind a közönség egy emberként, közfelkiáltással szavazta meg, hogy jövőre, veletek, ugyanitt. (Vincze Miklós – új kollégánk – írása, pogózásra hajlamosító koncertbeszámolója)
Sör helyett izomlazító?
Amikor az évekkel ezelőtt önkéntes absztinenciát vállalt tudósító elindult az apostagi Rock Campbe, útközben azon merengett, hogy ha már sört úgysem ihat a táborban, akkor legalább magával hozhatta volna a legendás izomlazítót, amit másfél évvel korábban írtak fel neki derékfájásra. Hatásos volt az a gyógyszer - szándékosan nem említjük a gyógyír nevét: nem lenne helyes, ha meggondolatlan kísértésekre csábítana bárkit is -, egy szem után olyan érzése támadt a delikvensnek, mintha hat korsó sört hajtott volna le. A gyógyszerrel való megismerkedést követően úgy vélte, hogy két szem ilyen izomlazítóval akár egy közepes lakodalmat is le lehetne tudni úgy, hogy a kutya nem venné észre, hogy közben nem fogyaszt alkoholt. A fesztivált hirdető előzetes programból kiderült, hogy a sört délelőtt tíztől délután kettőig meglehetősen olcsón, akciósan – 499 forintért – mérik a büfében. Ez némi merengésre adott okot a tekintetben, hogy egyesek emiatt talán pórul járhatnak, hiszen az olcsó ár esetleg túl korán túlzott fogyasztásra csábít. Megérkezéskor volt is jele annak, hogy néhányan kihasználták az árat tekintve kedvező időszakot, de a végén kiderült, hogy ők is jól jártak: néhány órányi, a napon történt szunyókálás után friss erővel vethették bele magukat a küzdelmekbe, és bírták is hajnalig. Azaz kiderült, hogy minden jóban van valami jó. Egy másik kérdés is aggasztotta, az már sokkal jobban: milyen alapon mer az ember tudósítani egy két napos rocktáborról, ha csak szombat délután csatlakozik be a tábor életébe? Végül megnyugtatta magát: ha például gasztrótudósítóként egy étteremről ír gasztronómiai irányultságú beszámolót, akkor sem tudja végigenni az egész étlapot – pláne, ha a néhány fogás közé kerül egy jó nagy adag pacal is, márpedig kerül -, azaz csak néhány fogás alapján bír képet festeni a vendéglátóipari egységről. Megérkezéskor a főszervező, a fesztivál atyja, Gelencsér László fogadta nagy szeretettel a küldöttséget. Szemmel láthatóan egyszerre volt gondterhelt és felszabadult, koncentrált és izgatott. Fáradtságát jól leplezte, de arra a kérdésre, hogy hogy áll a fesztivál, és hogy ő maga hogy bírja a fáradalmakat, elárulta, hogy egyelőre minden rendben, neki magának pedig mindössze egy problémája van: némileg kialvatlan. Szombat hajnalban aludt négytől hatig, szombat délután egy órát, illetve a szombati nap folyamán valamikor egy pénzkiadó automata előtt állva tizenöt másodpercet, mielőtt maga az automata felébresztette. Ettől függetlenül lelkesen szervezett, intézkedett, mindenütt jelen volt.
Hirdetés
Két színpad, zéró üresjárat
A fesztivál elrendezése – tehát a helyszín kihasználása – pedig nem hogy jó, hanem egyenesen kiváló volt. Az Apostag KSE labdarúgópályája mögött kijelölt edzőpálya volt a fesztiválterület. Nagyjából az egyik szögletzászló magasságában feszített büszkén a nagyszínpad, vele szemben, jó százötven méterre pedig – az öltöző mellett – a kisszínpad, az sátorban lakott. A nagyjából negyven perces koncertek így tökéletesen követhetően váltogatták egymást: amíg a nagyszínpadon folyt a program szerinti koncert, addig a kisszínpadon elvégezték a beállást, illetve fordítva, így egyrészt amint egy zenekar lezárt a programját, máris kezdett a következő. Viszont miután így nem értek egymásba a koncertek, ha valakinek az volt a célja, hogy az összes fellépőt megtekintse, az megtehette. A két színpad között, a focipálya alapvonalával párhuzamosan volt éppen annyi büfé – kettő –, amennyi kényelmesen, minőségi harapnivalóval kiszolgálta a közönséget. Az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szombati napon a nagyszínpadnál elsősorban a hol keményebb, hol szórakoztatóbb punk zenekarokra pogózhat az érdeklődő, a kis színpadon pedig súlyos zúzdát rendeztek be a rendezők, illetve súlyos zúzdát valósítottak meg a fellépők. A hatvani Bloodtech együttes adta a frissen érkezőknek az első pofonokat a kisszínpadon, jóleső taslik voltak ezek. A hangulatnak szokatlan kontrasztot adott, hogy odakünn ezer ágra, de békésen sütött a délutáni napfény, egyszóval strandoló hangulatban sétálgattak a táborlakók, miközben a sátorban a zenekar a neki jutott negyven percbe apait-anyait beleadva igyekezett megmutatni, milyen pusztítással készült a fellépésre.

Beerzebub - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
Hirdetés
A nagyszínpadon a műfaji szempontból az önmagát groove metal/hardcore rap fúzió kategóriába soroló Beerzebub következett, feszes, kemény, látványos, munkás, lendületes előadással, a zárószámot a banda énekese lényegében a közönség vállán énekelte végig – boldogan hordozták körbe, miközben tolta a zárószámot.

Faithless God - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
Következett a kisszínpadon az egyik Bács-Kiskun megyei szereplő, a Faithless God. Groove/death metalként definiálják magukat a kiskunhalasiak, pokolian kemény, hajszálpontos, vérnyomást rakétázó, sötét robbanással indítottak, és folyamatos bombázással folytatták. Továbbra is megszokhatatlannak tűnt, hogy milyen éles kontrasztot képez a hangbombázás a sátoron kívüli, békés délutáni napfénnyel. A szombati délutáni ejtőzés közben a táborlakók ugyan némileg lassan ébredeztek – na, ebben játszhatott közre a délelőtti sörakció is - így az első három számnál lassan ocsúdott a nagyérdemű, de aztán megkapta a Faithless God a neki kijáró elismerést.
Hirdetés

Jiling Krisztián - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
A produkciójuk végén értelmezést nyert az egyik stábtag, Jiling Krisztián színpadmester pólójának a felirata is. A fekete trikóján ugyanis az állt, hogy Party killer, azaz buligyilkos. Először öncélú poénnak tűnt ez a felirat, majd hamarosan meglett a magyarázat is, ugyanis hogy a feszes tempót ne csak az éppen játszó zenekar tartsa a színpadon, hanem maga a fesztivál is, a rendezők folyamatosan jelezték mindegyik zenekarnak, hogy mennyi ideje van hátra, így a következő fellépő az ütemterv szerint válthatta. A kisszínpad mellett a Party Killer feliratot viselő színpadmester egyik feladata volt ez. A Faithless God zárása előtt figyeltünk fel arra, hogy felemelt egy táblát, és oldalról megmutatta a királyul tekerő bandának. Éltünk a gyanúperrel, így a koncert után megkértük, mutassa meg a táblát, és akkor nyert értelmet a buligyilkos kifejezés: „Utolsó szám”, ez állt a táblán, ami a zenekaroknak volt hivatott a megfelelő pillanatokban jelezni.
Krvr bbsznk
Hirdetés
Ezt követően elkövettük lányommal a legnagyobb hibát, amit ezen a napon el lehetett követni: egy kicsit kivonultunk a parkolóba – ekkorra már besötétedett -, falatozni, fület pihentetni, pihegni, elnézegetni a fogyó holdat, elszimatolgatni a Duna irányából érkező, mocsarak szagát idéző illatot, a szúnyogoknak vért adni, így a Böilert csak távolról hallottuk. Így is remek szórakozásnak bizonyult, a fővárosi Böiler ugyanis helyenként dallamos, majdnem hallgatóbarát punkkal szórakoztatta, majd a végén meg is énekeltette a nagyérdeműt, meg a kocsi mellett pihegőket is. Tulajdonképpen a parkolóból is jólesett ezt a muzsikát hallani, mígnem aztán a záró nóta tömörségében döbbenetes költőisége rá nem döbbentett minket, hogy nagy hiba volt ezt a koncertet kihagyni. A záró opusz címe írásban nem idézhető, de maga a dalszöveg egyszerűségében, a teljesen lecsupaszított lényegre koncentrálásával már első hallásra ült és meg is maradt a fejben, sőt, hazafelé menet a videómegosztó portálon meg is kerestük, és másnap már egész délelőtt azt dúdolgattuk. Tehát a dal címe írásban idézhetetlen (miután nyomdafestéket nem tűr), de hogy mégis nyújtsunk némi fogódzót, hogy hogyan tudja megtalálni az olvasó ezt a mondanivalóját imponálóan minimalista eszközökkel kifejező nótát, megmutatjuk legalább a dal címének a mássalhangzóit: Krvr bbsznk. A régi tévés kvíz, a Szerencsekerék logikája alapján azért adunk némi segítséget, hogy a cím kitalálható legyen, tehát az olvasó megtalálhassa a költői tömörség e csúcsteljesítményét. Ingyen kap tehát egy u betűt, ami mindjárt két helyre illeszthető, a nagy K mögé, és a második szókapcsolat végi elé. Érdemes megkeresni. Következett újra a kisszínpad, aztán pedig már a Fish!. E sorok írója eredetileg úgy tervezte, hogy a Fish!-re azért rápihen, ráadásul a halasiak korábban akkora bulit csaptak, hogy az a koncert tulajdonképpen önmagában megért már egy utat Apostagra, így tehát úgy festett, belefér még egy kis pihi.
A Witchthorne nem engedélyezett pihenőt
Csakhogy közben a kisszínpad sátrából iszonyú, táj- illetve évszakidegen sötétséggel szirénként vonzó, lassúdad, de pokolian erős, ugyanakkor méltóságteljes black metál riffek szűrődtek ki csalogatóan, és elég volt egyetlen pillantás a Witchthrone nevű brigádra, hogy ébredjen a gyanú: Fish!-re való rápihenés itt aligha lesz, ez a Witchthrone parancsol. Odaparancsol, maga elé, a színpad elé, teljes figyelmet kíván, és azonnal elvisz, elvarázsol. A zenét csuklyában toló, látványában is fekete misét idéző banda másodpercek alatt elrepítette a publikumot, a skandináv észak hidegébe rántotta, fjordok hidegét, fantasy alkotások mesevilágát, Odint, a csontrepesztő telet idézte; magába zárta a nézőt. A méltóságteljesen hömpölygő, igényes, jól felépített, iszonyú hangerővel, hipnotikus, ősidőket idéző hörgéssel kántált dalok kiemelték a hallgatót nem csak a térből, hanem az időből is; az embernek az volt a benyomása, képes lenne akár örökre – foglyul ejtve - itt maradni. Parádés előadást nyomtak a mosonmagyaróváriak, újra csak azt mondhatta az ember, hogy csak ezért az egyért megérte már ellátogatni Apostagra. A koncert zárásakor mintha egy pláza háromdimenziós mozijából jöttünk volna ki, meglepetten pislogva, kis híján megsüketülve.

Witchthrone - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
Hirdetés
Népünnepély, aztán még egy utolsó zúzás
Márpedig sem süketségre, sem süketelésre nem maradt idő, mert a nagyszínpadon kezdett a fesztivál egyik húzóneve, a Fish!, amely tulajdonképpen egyfajta szintézisét adta az egész napnak: punkos is, metálos is, sőt, popos is, de minden hangja metálul szól. Aki járt már Fish! koncerten, az pontosan tudja, hogy mire számíthat: megannyi meglepetésre. Nincsenek előzetes várakozások, papírforma, folyamatos az ámulás. Kovács Krisztián és bandája ráadásul rendre nem csak fergeteges hangulatot teremt, de hamar összerántja, ráncba szedi az egész közönséget. Krisztián olyan magnetikus, pedagógiai képességgel hívja, rántja maga elé, előre a színpadhoz még a húzódozókat is, hogy képtelenség neki ellenállni. Az ember elgondolkodik, hogy ha nem zenész lenne, hanem katonai kiképző, alighanem egy félóra alatt képes lenne egy század katonának balettet betanítani.

FISH! - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
Hirdetés
Elképesztő nagy már a Fish!-életmű, így a setlist tekintetében is van lehetőségük rendre meglepni a közönséget, mindezen tulajdonságok birtokában ezúttal is szenzációs hangulatú koncertet produkáltak. És igen, Krisztián ezúttal is lejött a közönség körébe, gitárral a kézben, és hatalmas ováció közepette rockandrollosította az egyik Fish! slágert. A Metallica pólós kisfiúnak bizonyára életre szóló élmény lesz, amikor a Fish! felhívta közreműködni a színpadra. A rövid áramszünet sem zavarta meg a koncertet, egyrészt mert éppen egy szám végén ment el az áram, másrészt pedig Kovács Krisztiánt semmivel nem lehet meglepni, standuposokat megszégyenítően kezelte a helyzetet. Végül, ahogy az várható volt, népünnepéllyel ért véget a Fish! koncertje.

FISH! - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
Hirdetés
A vége felé közeledett az este, pedig a győri illetőségű Devoid alig várta, hogy nemhogy oroszlánkörmöket mutatva bizonyítson, hanem hogy széttépje azt, aki a közelébe merészkedik az általuk kultivált hardcore metálnak. Az énekesük energiabombának ható gorillaként üvöltötte le a közönség fejét, iszonyú, húzós riffek, matematikai pontosságú váltások, hipnotikus előadásmód döngölte földbe a hallgatót. Az előtte látott már-már követhetetlen mennyiségű zeneadag dacára az volt a szemlélő benyomása, hogy tolhatták volna akár reggelig is, és látszott, hogy nem csak a közönség élvezte a zúzást, hanem a zenészek is: nyilvánvalóan fájó szívvel ütötték le az utolsó hangokat.

Devoid - Apostagi Rock Camp 2026 - Vincze Miklós / KecsUP Hírek
Az élő programot a dunaújvárosi Pop Mockup zenekar zárta, amely bizonyította, hogy méltán definiálja magát antipopmuzsikának, „mélységekkel és magasságokkal” – így szól teljes egészében az önmeghatározás. Pokolian nehéz dolguk volt egy fergeteges Fish! után kiállni a nagyszínpadra, de a húzós riffekkel, ellenállhatatlan ütemekkel, szellemes motívumokkal operáló brigád megoldotta a feladatot. És bár a tudósító csak szemezgetni tudott az étlapról, így is élményekkel, új nevekkel, új felfedezettekkel eltelve utazott hazafelé. Egy dolog volt csak, amit sajnált a fesztivállal kapcsolatban, hogy nem jött már el pénteken is. „Nem baj, majd jövőre. Ha akkor még tart az absztinencia, akkor legföljebb hozom majd az izomlazítót is.” A fellépések végén mindegyik zenekar megköszönte a meghívást, nem győzte dicsérni a rendezést, ráadásul érezhető volt, hogy nem tiszteletkör ez: szívből jönnek a szép szavak. A tudósító is utólag döbbent rá igazán – hiszen a koncertek közben magával ragadta az embert a kavalkád –, hogy a rendező stáb micsoda hihetetlen precizitással, végig milyen elképesztően profi munkát végzett. Váratlan helyzetekre is gyakorlottan reagált, és úgy volt jelen mindenütt, hogy közben szinte eltüntette a jelenlétét. Summa summarum: elképesztő dolog az, amit Gelencsér László megvalósított: hogy a kis Apostagon az egész országot képviselő punk és metálmezőny jöjjön össze, hogy hosszú időre emlékezetes napokkal kényeztesse az érdeklődőket.
Hirdetés


