"Az őszibarack után kiszántjuk a spárgát is" - posztolta a napokban Bűdi Zsolt Attila, a borbási Bács-Zöldért Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. A szókimondó és most nagyon...
Az utóbbi napokban ugyan már csillapodni látszott a száj- és körömfájás járvány, a kormányzati kommunikáció sikerkampánya is elindult, ám egy rábapordányi marhatartó telepen igazolták...
Három éjszakán keresztül kemény fagyok voltak a hét elején, hétfőre virradóra hó is esett és mínusz 8 fokot mértek Kecskeméten. A borbási Bács-Zöldért Zrt....
Az agráriumban dolgozók számára az elmúlt évek feladták a leckét, és az előttük álló időszak sem ígérkezik könnyűnek. A takarmányozás jövője bizonytalan, a nehézségeket...
Úgy tűnik, hogy magunk mögött hagytuk a csapadékos időjárást, de azért a nyoma megmaradt. Legalábbis a mezőgazdaságban biztosan. Megkeresésünkre a megyei agrárkamara elnöke elmondta,...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi első három negyedévről szóló vármegyei adataiból kiderül, hogy nem csak az aszály, hanem a madárinfluenza is jelentős területi...
Kiadott kedden egy közleményt a Bankszövetség az agrárhitel-moratórium kockázataira figyelmeztetve. Az agrárhitel-moratóriumról kihirdetett kormányrendelet a nemzetközi szabályozásokból adódó ügyfélkockázati besorolás romlása miatt elnehezíti az...
A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási...