fbpx
14.1 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: fürdő

Nyáron jelentősen emelkedhet majd a fürdőbelépők ára

Január elsejétől megemelték a víz- és csatornadíjakat, ami akár több tízmilliós plusz költséget is jelenthet a fürdőknek, ezért 10-15 százalékkal kerülhet majd többe egy...

Kiskunhalason már két kútból is minősített gyógyvíz fakad

Idén már három új - köztük egyet Bács-Kiskun vármegyében - gyógyvíz minősítést adott ki az illetékes hatóság. Tavaly kilenc ilyen engedélyt adtak ki, amiből...

Szíjj László két cégen keresztül beszállt a fürdő mellé hotelt építő cégbe

Legelőször 2019 őszén írtunk arról a hotelről, amelynek az építkezése egyébként már megkezdődött azóta. Az akkori cikkünk fő pontjai ezek voltak: A Hírös Sport...

2022 januárjában már fogadhatja első vendégeit a fürdő melletti új hotel

Kétszer is foglalkoztunk már az önkormányzati tulajdonú Hírös Sport Nonprofit Kft. pályázatával, amely révén a két nyertes magánszemély, Bus Gábor és Jászberényi Tamás hotelt...

Koronavírus elővigyázatosság: a fürdő is lemondta a hétvégi programjait

Azt már korábban megírtuk, hogy az önkormányzat és az ellenzék is lemondta a március 15-i megemlékezéseket. Valamint a Kefag is a Nyíri-erdei ünnepséget. A...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...