16 C
Kecskemét
2025. július 10., csütörtök

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Gyurcsány Ferenc

Elítélt pedofil bűnelkövető is részt vett Orbán Harcosok Klubja nevű rendezvényén

Orbán Viktor vasárnap délután a budapesti BOK Csarnokban rendezte a Harcosok Klubja nevű fideszes online csoport első rendezvényét. Arra toborozza a miniszterelnök a harcosokat,...

Lemond tisztségeiről és visszavonul Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul, írta Dobrev...

„Egy az egyben” hívja ki a Tisza a Fideszt – közölte Magyar Péter Gyurcsány Ferenc felvetésére

Hamar válaszolt a Tisza Párt elnöke a DK-elnökének március 15-i közös tüntetési felhívására és közös kormányzási ajánlatára. A Hvg szerint "ilyen gyorsan és erősen...

Lázadó fiatalokat és normális időseket kíván a magyaroknak Gyurcsány Ferenc az újév előtti beszédében

Sulyok Tamás szilveszter helyett karácsonykor mondott beszédet, az üresen maradt helyre bejelentkezett Magyar Péter, aki viszont a köztévének nem kellett, ebben a környezetben pedig...

Gyurcsány alatt jobb volt – mondta Gyurcsány

2004. szeptember 29. - húsz éve, hogy Gyurcsány Ferenc letette a miniszterelnöki esküt, ennek emlékére pedig az ex-kormányfő videót tett közzé, amiben arra a...

A felfüggesztett DK-s Gyurcsánynak: Eljátszottad a bizalmat

"Lószart, mama! Két okból sem fogadom el, hogy te dönts erről. Egyrészt mert érintett vagy az ügyben. Másrészt, mert nem bízom benned. Eljátszottad a...

DK: erős a kohézió, folytatjuk

"Megbeszélések, tanácskozások érik egymást. Az elég világos, hogy erős kohézió tart össze bennünket. Ez nem változott. Folytatjuk" - írta ki Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán,...

EP-vita: a kormánypárti sajtó szerint Deutsch Tamás megsemmisítette a baloldali pártokat

Csütörtök este a közmédia teret adott egy választási vitának, bár a résztvevők többsége szerint nem lehet tizenegy monológot vitának nevezni. Ettől függetlenül a kormánypárti...

Magyar Péter Kecskeméten zárta Bács-Kiskunban tett körútját

Szerda este érkezett Kecskemétre Magyar Péter országjárása során, a főtéren találkozott szimpatizánsaival és beszédet mondott. Az eseményről a KecsUP folyamatosan beszámolt helyszíni fotókkal és...

Az ellenzéket dicsérte Gyurcsány Kecskeméten, Magyar Péterről szinte szót sem ejtett

"Pokoli sokat tett ez az ellenzék az elmúlt tizennégy évben, akkor is, ha sokan megkérdezik, hogy mit csinálnak?" - mondta csütörtökön Kecskeméten Gyurcsány Ferenc...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...