Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Katona József Gimnázium
Három kecskeméti gimnázium is szerepel a száz legjobb középiskola között
Idén is összeállította a középiskolai rangsorát a HVG. A száz legjobb középiskola között van állami, egyházi és alapítványi intézmény is. Az első három helyen van...
A Muzsikás Együttes csujogatásra is rábírta a Katona József Gimnázum diákjait – videóval
Rendhagyó énekórát tartott a Muzsikás Együttes a Katona József Gimnáziumban. A több száz diák megismerkedhetett az autentikus magyar népzenével Kodály szellemében. Az együttes tagjainak...
Tüntetések és szolidaritási nyilatkozat
Ma is tüntetnek a diákok és a tanárok több helyszínen is. A Telex a mai napot is élőben közvetíti, címszavakban a történések: Reggel hét...
Kecskeméti diákok a Nemzeti Tudósképző Akadémia Nobel-díjas találkozóján
A Nemzeti Tudósképző Akadémia létrejöttének és működésének fő célja azon tehetséges középiskolás és felsőoktatásban tanuló diákok támogatása, akik érdeklődnek az orvosbiológiai kutatások iránt, tudományos...
Katonás tiltakozás, igazgatói kérdezősködéssel
Tegnap a Katonás tanárok és diákok is csatlakoztak az országos demonstrációhoz, és kifejezték véleményüket. Ez önmagában is hírértékkel bír, de azóta olyan információk kerültek...
A ma osztálya a holnap országa – üzenik a kecskeméti Katonás tanárok
Élőlánccal, tanársztrájkkal, szimpátia kiállással folytatódott az oktatási tiltakozás. Október 27-re újabb országos sztrájkot hirdettek a pedagógus-szakszervezetek. Budapesten élőláncba álltak össze a diákok, akikhez töb...
Szolidaritási tüntetés a “bitó árnyékában”- képes riport a diákok tiltakozó akciójáról
Pénteken 16:20 és 17:00 között Kecskemét diákjai és tanárai tüntettek a főtéren. A Szolidaritási tüntetést a Bányai Júlia Gimnázium diákjai szervezték, és a Katona...
Sztrájk és szolidaritás a kecskeméti iskolákban az oktatásért
Október 14-én lesz pontosan egy éve, hogy a PDSZ és PSZ megfogalmazta sztrájkköveteléseit a kormánynak, melyeket másnap eljuttattak Orbán Viktor miniszterelnöknek. Kérésük azóta nem...
Kecskeméti pedagógusok is csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz
KecsUP -
Egyre több pedagógus csatlakozik ahhoz a polgári engedetlenségi akcióhoz, amely azután indult, hogy a kormány rendeletben szabályozta, hogyan sztrájkolhatnak a pedagógusok. Erre mondta azt...
Maszkot kell hordaniuk a katonás diákoknak az iskola folyosóin
A kecskeméti Katona József Gimnázium 2020. szeptember 2-án arról tájékoztatta a szülőket és a diákokat a Facebookon, hogy a koronavírus-járvány miatt a következő szabályokat...
Hirdetés
Felkapottak
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...
Hirdetés
Legnépszerűbb
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...