Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Kecskemét környezetvédelem
Tűzrakó hajléktalanok és szemetelés a Szép utcai véderdőben
A júniusi közgyűlésén környezetvédelmi vita tárgyát képezte a Szép utcai véderdő állapota Tóth Szilárd Vacsi közi képviselői indítványa kapcsán. A lakókörnyezetet illegális hulladéklerakás, kiszáradt...
Pozitívan állnak a helyi cégek a Környezetvédelmi Kartához
Egyetértés volt zöld ügyben a kecskeméti képviselő-testületben kormány-és ellenzéki oldal között: a csütörtöki ülésen egyhangúlag elfogadták a Környezetvédelmi Kartát. Mint arról írtunk a közgyűlési beharangozóban,...
Volt egyszer egy Malom-ügy, akkor a Fideszt még zavarta a belváros beépítése
"Egyfelől azt vizsgálom, hogy történt-e eljárásjogi szabálysértés, másfelől pedig azt, hogy az üzletközpont felépítésével mennyiben sérül a városközpont képe esztétikailag és az esetleges 'vizuális...
Zöldebb lehetne a Centrum Áruház környéke a helyi szabályozás értelmében
„Ide több fa kell, sövény és zöld fal!” – volt olvasható azon a Centrum Áruháznál kifeszített molinón két hete, amit a 10 millió Fa...
Az emberi életet helyben is védeni kell – mérleget vontak Kecskemét környezetvédelméről
Kecskemét egyik több évre vonatkozó stratégiai dokumentuma a környezetvédelmi terv, ami az emberi egészség védelmére, valamint a természeti erőforrások (víz, levegő, föld stb.) megőrzésére...
Hirdetés
Felkapottak
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...
Hirdetés
Legnépszerűbb
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...