fbpx
16 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: koronavírus

Így tesz különbséget a kormány oltott és oltott között

A kormány bejelentette, hogy átalakítják a védettséginek nevezett kártyát, és február 15-től oltási igazolványnak hívják majd. Azon túl, hogy az eddigi kártya nem igazolt...

Nem kötik Szemereyné Pataki orrára sem, hogy hogyan áll a járvány Kecskeméten

Kecskemét önkormányzata még novemberben megkereste a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, hogy tájékoztatást kérjen arról, hogyan áll a járvány Kecskeméten. Tette ezt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság...

Ellenzék: 40 ezer halott az ára az elkent járványkezelésnek

Az Egységben Magyarországért (így nevezi magát az egymással összefogó ellenzéki pártok szövetsége) közleményben fejezi ki részvétét a koronavírus következtében elhunyt 40 ezer magyar halott...

COVID-19: Meghalt 167 beteg, az elhunytak száma 39.947 főre emelkedett

Az elmúlt három nap alatt 14.655 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1.297.612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek szám – írja a...

Szív- és légzéstámogatást segítő géppel próbálhatják megmenteni Csollány Szilvesztert

“Műtüdő mentheti meg Csollány Szilveszter életét” - írja a Blikk. Kevesen tudják, de létezik egy olyan különleges lélegeztetőgép, amellyel a Csollányhoz hasonló, fiatalabb, súlyos...

Elhunyt 166 többségében idős, krónikus beteg, 6884 új fertőzöttet igazoltak

6884 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 166 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36.429 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 177.596 fő. ...

Már lehet regisztrálni a gyerekek oltására

A mai nappal megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához is – írja a koronavirus.gov.hu. A gyerekek oltása az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a...

Napi adat: 224-en haltak meg – ennél több elhunytról áprilisban érkezett hír

Elhunyt 224 koronavírusos beteg (a hétvégi napi átlaghoz képest +61), így az elhunytak száma összesen 35.835 főre emelkedett. A negyedik hullámban ez eddig...

218-an elhunytak, 10.466 az új fertőzött

Szerdán elhunyt 218 koronavírusos beteg (az előző napi adatokhoz képest +26), így az elhunytak száma összesen 34.931 főre emelkedett. 10.466 új fertőzöttet igazoltak....

A kecskeméti polgármester a kulcsa, hogy megismerjük a helyi fertőzöttségi adatokat

A Szövetség a Hírös Városért frakció Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármesterhez fordult, akitől azt kéri a kecskeméti ellenzéki frakció, hogy kérjen rendszeresen tájékoztatást a...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...