fbpx

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Kozák Polett

Válaszolt a Médiacentrum, szerintük idő előtti foglalkozni a perköltséggel

Vasárnap írtuk meg, hogy helyreigazításról és rendőrségi nyomozásról döntött a bíróság a Kecskeméti Médiacentrum érintettségével. Az egyik ügyben - melyben Király József, a Szövetség képviselője...

Lemaradt a közgyűlés elejéről a KTV – technikai hibára hivatkoznak

Hamarosan közvetítést adunk Kecskemét város közgyűléséről - ezt a feliratot látták a nézők csütörtökön a Kecskeméti Televízióban, még akkor is, amikor valójában éppen Lejer...

1 millió fölé emelnék a Kecskeméti TV vezetőjének fizetését

Csütörtökön ülésezik a közgyűlés pénzügyi bizottsága, amely az egyik előterjesztés alapján dönt majd bizonyos önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek fizetéséről. Túlnyomórészt emelésről van szó, egyetlen...

213 milliót kapott az önkormányzattól a KTV a közszolgálatiságra

Több cikkünkben is leírtuk már, hogy az önkormányzat évi mintegy 200 millió forintod ad saját cégének, a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.-nek, hogy az teljesíthesse...

A KTV tegnapi válasza olyan, mint a fehér holló

Mint arról beszámoltunk, a Médiatanács hatósági eljárást indított a Kecskeméti Televízió ellen, majd meg is bírságolta azt, mivel egy ellenőrzés során azt találták, hogy...

40 ezer forintra bírságolta meg a KTV-t a Médiatanács

Mint arról beszámoltunk, a Médiatanács hatósági eljárást indított a Kecskeméti Televízió ellen, majd meg is bírságolta azt, mivel egy ellenőrzés során azt találták, hogy...

Megbírságolta a Kecskeméti Televíziót a Médiatanács

A Médiatanács hatósági eljárást indított a Kecskeméti Televízió 2022. október 10. és 16. közötti műsora miatt a körzeti vételkörzetű, kereskedelmi televízió szolgáltatója ellen -...

Valótlanságok leírása miatt pert nyert Király József a Hírösvény és a Hiros.hu ellen

Nyáron jelent meg egy cikk a Rajnai Attila nevével fémjelzett Hírösvényen. Ő maga volt a szerző. Nem írjuk le részletesen miről van szó ebben,...

A hiros.hu ma már máshogy tálalta Bodrozsán pártváltását, mint tegnap

Az önkormányzati sajtó online felülete, a hiros.hu, tegnap délelőtt korrektül tájékoztatta olvasóit, arról, amiről a KecsUP is. Bodrozsán Alexandra kilépett a Momentumból és a...

Vita a döntően közpénzből működő kecskeméti önkormányzati sajtóról

Nincs itt semmi látnivaló. Politikai nyomás alatt a kecskeméti önkormányzati sajtó. Ebben a két mondatban foglalhatjuk össze milyennek is látja a várost vezető Fidesz...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...