A múlt héten a Miniszterelnökség még arról beszélt, hogy javaslatot tettek az egyeztetések folytatására.
Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai
– közölte...
Eredeti lejárati dátumukhoz képest tíz hónappal tovább érvényesek azok a vezetői engedélyek, amelyek 2020. szeptember 1. és 2021- június 30. között jártak le – írta az...
A vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy koordinációs munkatársként számít a Miniszterelnökség Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő munkájára (Fidesz-KDNP). Ezért havi 490 ezer forintot kap.
Közérdekű adatigénylésben egy...
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón beszélt arról, hogy védettséget igazoló okiratot (egy plasztikkártyát) kaphatnak, akik már megkapták az oltást vagy már...
Az RTL Híradó a Miniszterelnökség tavalyi évről szóló beszámolója alapján közölte, a tárcánál alábecsülték az általuk „reklám- és propagandakiadásoknak” nevezett költségeket:
eredetileg kicsivel több mint egymilliárdot szántak...
A választások előtt általában felpörögnek a beruházások, ezért is meglepő, hogy Kecskeméten épp az ellenkezője történik: két iskola felújítását is elhalasztották. Utánajártunk, miért.
A napokban...
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.